Az alkotás különlegessége, hogy víz alatti 3 dimenziós felvételeket is készítettek, így a néző úgy érzi, mintha maga is a pingvinekkel úszna.
Az Antarktisz közelében, Dél-Georgia szigetén egy pingvinvárosban indul a kalandos történet. A környéket Rex, a fiatal királypingvin mutatja be. A néző megismerheti rokonait, és a szomszédban élő állatok hétköznapjait is. A filmet David Attenborough írta és rendezte. Különlegessége, hogy víz alatti 3 dimenziós felvételeket is készítettek, így a néző úgy érzi, mintha maga is a pingvinekkel úszna.
A fiatal pingvin Reviczky Gábor, Kossuth-díjas színművész hangján szólal meg. A 600 vendég között volt Juhász Árpád, geológus is. Azt mondja, David Attenborough neve garancia a film sikerére. „Szinte családtaggá válik, nem távolról nézi őket, hanem bemegy a tömegbe, hiszen ugye óriási populációk élnek egy maroknyi kis területen”- mondta Juhász Árpád geológus.

(MTI fotó: Földi Imre)
A Pingvinkirály a második film, amit az MTVA forgalmaz. Az MTVA sajtófőnöke az M1 Híradójának elmondta: az első filmünket, a Boldogság nem jár egyedül címűt 60 ezren látták a mozikban, ez egy nagyon szép szám. Lencsó Rita hangsúlyozta: bízunk abban, hogy ezt még túl is szárnyaljuk a mostani filmmel. Hozzátette: van egy nagyon jó akciónk is; nyereményjátékot hirdettünk azoknak az iskoláknak, amelyek pályáznak és eljönnek megnézni a filmet. A nyertes osztály élőben is megnézheti a királypingvineket a bécsi állatkertben.
A Pingvinkirályt csütörtöktől vetítik a mozikban.
Forrás: MTI