2014-ben német nyelvterületen is bemutatkozik A púpos musical

A Megyei Príma-díjas Magyarock Dalszínház 2012. júliusában mutatta be Másik Lehel és Vizeli Csaba új musicaljét, amelyet Lagardére lovag közkedvelt története alapján készítettek.

A kalandos-romantikus zenés mesét hamar szívébe zárta a közönség. A szereplők szinte sajátjuknak érzik történetbeli karakterüket, és ezt a szimbiózist értékeli vastapssal a nagyérdemű minden egyes előadás végén. A zenés darab szereplői a musicaljátszás nagy öregjei és ifjú titánjai, akik remekül érzik magukat a színpadon játék közben.

A pupos

Talán a szívvel-lélekkel virtuóz játék, talán a teltházas RaM Colosseumbeli előadások hatására, de hirtelen felgyorsultak az események, s a produkció híre Magyarország határain is túljutott, ezért – mint Vizeli Csaba, a musical szövegírója elárulta – felkérésre elkészült a musical német és francia fordítása is.

„Már a bemutató óta gondolkodtunk a musical további sorsán, hiszen minél több helyen szeretnénk bemutatni, éppen a történet pozitív végkicsengése okán: minden vesztett csatát a magunk javára lehet fordítani, ha hiszünk benne és teszünk is érte.
Nem sokkal a premiert követően – mintegy véletlenül – kapcsolatba kerültünk egy osztrák programszervezővel, akinek nagyon megtetszett a zenés darab, és az ő javaslatára eljátszottunk, majd komolyan foglalkozni kezdtünk egy német bemutató gondolatával is.

A púpos 1

Időközben a RaM-os előadások zajos sikere bebizonyította a musical létjogosultságát a zenés darabok magyar palettáján, ezért úgy gondoltuk, útra kelünk és meghódítjuk a külhoni nézők szívét is, ezért aktívan megkezdtük a szervezői munkát, amelynek központi eleme egy ausztriai bemutató létrehozása avatott be a mindennapi történésekbe a szövegíró-igazgató.”

A magyar szövegkönyv német nyelvre való átültetésekor többszöri egyeztetés eredményeképpen új zenei részek, új szövegek is készülnek, amelyeket fokozatosan beépítenek a magyar nyelvű előadásba is. Az összehangolt tervezői-szervezői munka szoros együttműködésben folyik Bakó Gábor koreográfussal, aki a szerzőkön kívül az előadás lelkeként minden részlet összhangjára gondosan felügyel.

Annak érdekében, hogy a német közönség megismerje, megszeresse, és magáénak érezze a musical dallamait, a magyar nyelvű CD készítésével párhuzamosan egy német nyelvű demó CD is készül magyar szereplők és osztrák színészek közreműködésével a Magyarock Dalszínház stúdiójában. Elindult a produkció honlapja is, lagarderemusical.eu, illetve a facebook oldalon is szeretnének minél több rajongót szerezni a műnek.

Fotó: Kaunitz Miklós
www.magyarockdalszinhaz.hu