Adáshiba – Bemutató a kaposvári Csiky Gergely Színházban

A kaposvári Csiky Gergely Színház Funtek Frigyes rendezésében mutatja be Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját.

STÚDIÓ ELŐADÁS
Szakonyi Károly: ADÁSHIBA
komédia

Bemutató: 2013. február 15., 19.30

Adáshiba – „A képernyő: mint gyereknek a csörgő”

a01

Ha a család együtt ünnepli a legkisebb fiú, a 19 éves Imrus születésnapját, akkor talán ez a felnőttkort kezdő fiatalember áll a történet középpontjában. Ha a Bódog családnak albérlője is van, s őt Krisztosznak hívják, akit gyakorta meglátogat tizenkét tanítvány, bizony lehetne ő is főszereplő. Éppenséggel az idősebbik lányra, Vandára is kihegyezhetjük a történetet, hiszen válás után, frusztrált magányban azzal a hírrel érkezik, hogy kirúgták munkahelyéről. Megérkezik Dönci is feleségével, náluk talán minden rendben, és ez jó hír, nem beszélve arról, hogy 1969. július 20-at írunk, és Neil Armstrong az első lépéseket teszi a Hold felszínén. És miközben mindez így-úgy kiderül, a Bódog család estéjének egyetlen főszereplője van: a televízió.

Eltelt néhány évtized, változnak az idők – a főszereplő ugyanaz.

a03

Szereplők:
Bódog Spindler Béla m.v.
Bódogné Takács Katalin
Vanda Mészáros Sára
Dönci Hüse Csaba
Saci Nyári Szilvia
Imrus Marofka Mátyás e.h.
Emberfi Váncsa Gábor
Szűcs Serf Egyed

Díszlet- és jelmeztervező: Csík György
Világításterv: Memlaur Imre
Súgó: Csorba Mária
Ügyelő: Salamon Bernadett Mónika
Segédrendező: Pintér Katalin

Rendező: Funtek Frigyes

Forrás: Csiky Gergely Színház