Kocsis Zoltán: a Capriccio minden ütemét ki kell dolgozni

Az opera alapkérdése azt a régi dilemmát dolgozza föl, hogy mi az elsődleges: a szöveg vagy a zene.

Richard Strauss Capriccio című operája hangzik el elsőként, március 11-én és 14-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ), valamint a Művészetek Palotája Opera a költészetről és a zenéről című sorozatában, amely a bajor mester Magyarországon még nem játszott operáit mutatja be. Az NFZ főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán úgy véli, a komplex műben nincs egyetlen pillanatnyi üresjárat sem.

“A Capriccio minden egyes üteme olyan, mint egy-egy karácsonyfadísz, úgy kell tehát kifényesíteni, kidolgozni, hogy mindegyik önmagában is gesztusértékű legyen” – mondta el az MTI-nek Kocsis Zoltán a próbák kezdetén.

Az ötletet Straussnak Stefan Zweig adta, aki megtalálta Abbate Casti Prima la musica, poi le parole című 18. századi librettóját. A szöveg vagy zene kérdését Flamand és Olivier, a két a főszereplő Madeleine grófnő iránti szerelmi vetélkedése jeleníti meg.

“A zenekart úgy szeretném fölkészíteni, most ezen dolgozom, hogy már semmiféle zökkenő ne adódhasson, amikor az énekesek megérkeznek” – fűzte hozzá a karmester. Kocsis Zoltán annak a reményének adott hangot, hogy a próbákat sikerül úgy szervezni, hogy az utolsó, csaknem egyhetes periódusban lehetőleg valamennyien jelen legyenek.

A figurákat nagyon alaposan kell kidolgozni – hangsúlyozta Kocsis Zoltán. A grófra az a feladat hárul, hogy kimondja a kellemetlen dolgokat, például azt, hogy az emberek egy része nem nagyon szereti az opera műfaját, mondván: az énekesek sipítanak és unalmasak a recitativók.

“Ezeknek a megjegyzéseknek persze van valóságtartalmuk, ugyanakkor rendkívül izgalmas, hogy a dallam és a szöveg elsődlegességének kérdésébe miként szövődik bele a költő és a komponista grófnő iránt érzett szerelme. Madeleine áldozatot vállal azzal, hogy egyikük mellett sem kötelezi el magát, hiszen ha az egyiknek a szerelmét fogadja el, elveszíti a másikat és fordítva. Így elérheti a célját, hogy opera szülessen, ami nem történne meg, ha az egyiket vagy a másikat választaná” – magyarázta a főzeneigazgató.

Kocsis

Kocsis Zoltán (MTI/EPA/Alessandro di Meo)

A Capriccio azért is különleges alkotás, mert lépten-nyomon előbukkannak benne az olasz belcanto elemei. A darab telve van határozott és konkrét utalásokkal az olasz repertoárra. “Sokkal nehezebb, mint a 2011-ben bemutatott Daphne, mert minden elemét gondosan ki kell munkálni. Strauss komolyan gondolta a Capriccio műfaji meghatározását: zenés társalgás. Amikor a színigazgató nagy monológját halljuk, rá kell világítanunk, miért hangzik el, hiszen előzőleg késhegyig menővé fajult a vita Flamand és Olivier között” – fogalmazott a karmester.

A színigazgató kezdetben negatív figura, két óriási ásítással vonja magára a figyelmet, mondván, hogy a jó zenére lehet a legjobban aludni. Mégis a legpozitívabb személyiséggé növi ki magát a darab folyamán – részletezte Kocsis Zoltán. “Egyébként nagyon komoly metamorfózison mennek át a többiek is, Clarion tart a grófné véleményétől, de barátnőkként búcsúznak el egymástól. A költő és a zeneszerző, noha mindketten szemben állnak a színigazgató esztétikai értékrendjével, ellenfélként mutatkoznak be, de az ő tiszteletében barátként válnak el” – jegyezte meg.

Kocsis Zoltán “sugárzó figurákat” vár az énekesektől. “Franz Hawlata olyannyira azonos a színigazgató szerepével, ahogy Wolfgang Schöne volt azonos Mózessel Schönberg Mózes és Áronjában. Persze az ilyen találkozások nagyon ritkák, de feltételezem, hogy a grófot alakító Bo Skovhus ironikus alkata is érvényesül. Azt hallottam, hogy a Flamandot megszemélyesítő Jörg Schneider elég jól zongorázik ahhoz, hogy a színpadi zenében ő kísérje magát a csembalón” – mondta a karmester. A főzeneigazgató nem tartja zavarónak, hogy a grófnő szerepét Rost Andreától átvevő Raimondi Ildikó a 10-12 perc hosszúságú zárójelenetben kottából énekeljen, hiszen a történet szerint a Flamand kezéből frissen kikerült kéziratot már szinte a sajátjának tekinti.

“A zenekar természetesen az árokban lesz, hiszen félig szcenírozott előadásban játsszuk a Capricciót. A rendezőt, Rebekka Stanzelt korábban nem ismertem, de most már levelezünk az elképzeléseinkről. A grófnő kezdetben a nézőtéren ül, onnan megy fel a színpadra, hogy a szextettet meghallgassa. Ez nem szokatlan ötlet, de bízom abban, hogy hoz olyan egészen új elemeket is, amelyek a New York-i Metropolitan operabeli vagy a párizsi rendezésekben nem tűnnek föl. A hangversenyterem lehetőségei miatt a díszlettervező, Markus Pysall a pódiumot csak jelzésszerűen tudja 18. századi francia arisztokrata szalonná alakítani. A világítással azonban sok minden megoldható, ahogy a Parsifal előadásokon láttuk” – részletezte elképzeléseiket Kocsis Zoltán.

Az eredeti tervek szerint a sorozat Daphne utáni darabja A hallgatag asszony lett volna 2012 októberében. A produkciót egyeztetési nehézségek miatt 2013 októberére halasztották.

Kocsis Zoltán elárulta az MTI-nek, hogy az Operaház korábban felkérte az Ariadne Naxosban és az Arabella vezénylésére. Ő a saját sorozatában azt a verziót szeretné bemutatni, amely Moliere Az úrhatnám polgár című komédiájának kísérőzenéje lett volna. “Elkértem Parti Nagy Lajos új fordítását és az eredeti Strauss-kottákat, amelyekben sokkal több van, mint a zenekari szvitben. Kár lenne az ismeretlenségben hagyni ezeket a zenéket. Alföldi Róbertet pedig rendezőként igen érdekelné ez a változat” – jegyezte meg Kocsis Zoltán.

Forrás: MTI