Győr is bemutatkozott Nyizsnyij Novgorodban

Magyar Napok kezdődtek Oroszország ötödik legnagyobb városában.

A Győri Balett táncosai és a Rába menti város turisztikai nevezetességei is bemutatkoztak Nyizsnyij Novgorodban, ahol Magyar Napok kezdődtek. Borkai Zsolt, Győr polgármestere az MTI-nek elmondta: tavaly év végén találkozott először Oleg Szorokinnal, Nyizsnyij Novgorod polgármesterével. Akkor kezdték az eszmecserét arról, hogy milyen lehetőségek nyílhatnak a két város kapcsolataiban.

A kultúra területén sok hasonlóságot találtak: mindkét város büszke balettjére, filharmonikus zenekaraira, de a sportban és a turizmusban is vannak lehetőségek az együttműködésre – mondta el a polgármester. Hozzátette, hogy a jövőben testvérvárosi kapcsolatot is létesíthetnek Győr és Nyizsnyij Novgorod között.

A Magyar Napok rendezvénysorozatának első napján a Győri Balett két táncosa lépett fel. A 2012-es évad legjobb női táncművésze díjat elnyert Gyurmánczi Diána, és partnere Jekli Zoltán az 1221-ben alapított Volga menti város ősi központjában, a Kremlben aratott sikert.
Borkai Zsolt elmondta azt is, hogy Nyizsnyij Novgorodból meghívtak egy tehetséges táncos párt a győri nemzetközi táncfesztiválra. A 9. Magyar Táncfesztivált az idén június 19-23. között tartják meg.

Győr turisztikai nevezetességeit is bemutatja Oroszország ötödik legnagyobb városában. Csütörtökön egy rövidfilmet vetítettek a rendezvény résztvevőinek, és mint Borkai Zsolt elmondta: pénteken egy turisztikai kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt.

A Magyar Napok – a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Intézete támogatásával – gazdag művészeti kínálattal nyíltak meg Nyizsnyij Novgorodban. Jelen volt Íjgyártó István, Magyarország moszkvai nagykövete és Baranyi András, a kulturális intézet igazgatója is.

Forrás: MTI