Fiataloknak szól a Budapest Bábszínház új előadása

Daniel Danis kortárs kanadai szerző Kivi című munkáját tűzi műsorra a Budapest Bábszínház: a 14 éves kortól ajánlott előadást február 21-én mutatják be.

Daniel Danis darabját Gáspár Ildikó rendezi, az előadás a színház és a FÜGE Produkció együttműködésében készül. Az előadásban – amelyet a tervek szerint osztálytermi körülmények között is fognak játszani – Bercsényi Péter és Spiegl Anna szerepel – olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Bercsényi Péter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett 2008-ban, azóta a Budapest Bábszínház tagja. Spiegl Anna pedig az egyetem végzős bábszínész szakos hallgatója, aki több független produkció mellett a Budapest Bábszínház előadásaiban (Hajnali csillag peremén, Semmi) is jelentős szerepeket játszik. A dráma címszereplője Kivi, egy 12 éves lány, akinek a szülei régen meghaltak. Rokonai, akikkel egy nyomornegyedben lakik, mindent elveszítenek, amikor a viskójukat az olimpiai építkezések miatt ledózerolják. A lány ettől fogva az utcán él, egyedül kell megbirkóznia minden nehézséggel. Találkozik egy csapat hajléktalan fiatallal, akik egymást támogatják, szolgálják, akár egy nagy család, amelyben szülők híján a kicsikért a kicsit nagyobbak felelnek. Saját törvényeik vannak, túlélésük kulcsa az egymás iránti bizalom és felelősség – áll az előadás ismertetőjében. A darabot Molnár Zsófia fordításában játsszák.

Mint írják, a párhuzamos monológokra, narrációra épülő előadás formai megvalósításához a zene, a Fonográf együttes Ha felépül végül a házunk című dala adott inspirációt, a Családi tűzfészek című Tarr Béla-filmben is felhasznált dal az előadás muzikális díszletévé, fő strukturális alkotóelemévé vált.

A közlemény felidézi, hogy a színházban januárban mutatták be a világhírű dán írónő, Janne Teller A Semmi című regényének bábszínpadi adaptációját. Mint írják, a 2012/2013-as évadban olyan ifjúsági előadásokkal bővül a repertoár, amelyek a felső tagozatos és gimnazista korosztályt foglalkoztató, a felnőttek számára gyakran kényelmetlen kérdéseket járják körbe. A Kivi 14 éves kortól ajánlott.

Forrás: MTI