Csiky Gergely Színház: ballada a Söndörgő együttes élőzenéjével

Különleges színházi bemutatóra készül a kaposvári színház pénteken. A Cigánytábor az égbe megy című zenés balladában a Söndörgő zenekar muzsikája és tagjai is aktív szereplőivé válnak az előadásnak.

A színházi évad végéig még hússzor előadni tervezett zenés ballada, amelyben a Söndörgő végig élőben játszik autentikus cigányzenét, a szabadságról és az emberi kötelékekről regél, ami nem létezhet igazi muzsika nélkül. Gorkij novellájából a Moszkvai Cigány Színház készített először előadást, majd 1975-ben egy azóta legendássá vált film dolgozta fel a témát – mondta Hornung Gábor, a Csiky Gergely Színház sajtóreferense szerdán az MTI-nek.

A mese két független, szabad ember – Lojko Zobar (Sarádi Zsolt alakítja), a híres lótolvaj, valamint a boszorkányosan szép cigánylány, Rada (Czene Zsófia) – szerelmének és harcának története, amely ezúttal Szőcs Artur rendező átiratában született meg. Az előadásban a zene nemcsak aláfestésként szolgál, hanem szerves része, fontos szereplője a színpadi eseményeknek. A zene elválaszthatatlan a tánctól, ehhez az előadás koreográfusa, Ifj. Zsuráfszky Zoltán irányítja a Somogy Táncegyüttes tagjaival kiegészült kaposvári társulatot.

Szőcs Arturt ifjú kora ellenére számos rangos előadás rendezőjeként tartja számon a szakma. Mint elmondta, régi vágya volt megrendezni ezt a balladisztikus, szenvedélyes történetet, gyerekkorában ugyanis volt egy oláh cigány barátja, akivel nagyon sokat járt menyegzőkre, temetésekre, így beleláthatott egy közösség életébe, kultúrájába és ünnepeibe, megismerve a lüktető, energikus zenéjüket is.

A rendező hívta közös munkára a Söndörgő együttest, amelynek vezetője, Eredics Áron úgy látja, egy színházi előadásban zenélni másfajta munka, mint koncerteken játszani. Hozzátette: érdekes, új hangzás született a színház társulatával végzett közös munkában. Az együttes a délszláv zenei világból merít, azokat a zenei hagyományokat kiemelve, amelyek főként a cigány muzsikusok sajátjai. A Söndörgő az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai világzenei palettán, tagjai, részben családi indíttatásból szorosan kötődnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez.

A Cigánytábor az égbe megy főbb szerepeiben Sarádi Zsolt vendégművész és Czene Zsófia mellett Kőrösi András, Gyuricza István, Német Mónika, Szula László és Tóth Nóra játszik. A színház tervei szerint az évadban Kaposvárott játszott alkalmak után nyári vendégjátékra is utazik az előadás.

Forrás: MTI