Új helyszínen a Káva Kulturális Műhely

A színházi és drámapedagógiai csoport előadásai a jövőben a MU Színházban láthatóak.

A Káva és a MU Színház közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője elmondta: a társulat a közművelődési intézményben (a Marczibányi Téri Művelődési Központban) eltöltött 16 év után döntött úgy, hogy a MU szakmai keretei és falai között dolgozik tovább.

A csoport újdonsága Az emlékezés drámái címet viselő program, valamint az, hogy a gyerekek mellett ezentúl felnőtteknek is tartanak előadásokat. A társulat – amelynek fő tevékenysége színházi nevelési előadások bemutatása – eddigi működése alatt 47 féle produkciót hozott létre, 1500 előadást tartott mintegy 60 ezer néző előtt.

Forrás: MTI