Tízezredik látogató a Műcsarnok Bukta Imre-kiállításán

Kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltozás óta soha nem váltottak még annyian belépőjegyet, mint Bukta Imre Másik Magyarország című, a Műcsarnokban látható tárlatára, amelynek péntek délután köszöntötték tízezredik látogatóját.

A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállításáról érkezett budapesti nyugdíjas közgazdászt és feleségét Gulyás Gábor kurátor, a Műcsarnok igazgatója és a művész köszöntötte a tárlat bejáratánál egy csokor virággal és egy két főre, két éjszakára egy noszvaji kastélyszállóba szóló meghívóval.

Bukta Imre az MTI-nek elmondta: rendkívüli érzés, hogy a tárlatnak ilyen nagy a látogatottsága. Ez akkora szám, hogy ha összeadnánk a Mezőszemere-környéki nyolc falu lakosságát, akkor sem jönne ki – vont párhuzamot a Heves megyei településen élő képzőművész, aki maga is minden héten ellátogat a kiállításra, hogy találkozzon a közönséggel, illetve esetenként tárlatvezetéseket tartson.

„Azért is örülök ennek a nagy látogatottságnak, mert vidéken élve látom, hogy a népművelés struktúrája összeomlott, vidékre nem tud eljutni a művészet, az emberek kizárólag a televízióból táplálkoznak kulturálisan” – jegyezte meg Bukta Imre. Hozzátette: büszkeséggel tölti el, hogy az egyszerű embereket és a hozzáértőket egyaránt sikerült megszólítania.

Felidézte, hogy több kritikus is feltette a kérdést, miért csak most látható ekkora kiállítás az életművéből. „Erre csak azt tudom mondani, hogy ha Gulyás Gábor nem találja ki, akkor most sem nyílt volna meg” – adta meg a választ.

„Nagy szerencsém volt ezzel, mint ahogy azzal is, hogy ebben a nagy kultúrbotrányban az utolsó pillanatban sikerült megrendezni. Reméljük, azért mégsem az utolsó pillanat lesz, és minden jóra fordul. Az ember azt gondolja, hogy megdörzsöli a szemét, és felébred egy rossz álomból” – utalt a Műcsarnok Magyar Művészeti Akadémiának való átadásával kapcsolatos, jelenleg is zajló élénk polémiára.

Az úgynevezett „mezőgazdasági művészet” nemzetközileg elismert alkotójának eddigi legnagyobb hazai tárlata 2012. november 11-én nyílt meg a Műcsarnokban.

A Bukta Imrétől mintegy száz munkát felvonultató kiállítás új installációkra és táblaképekre épül, amelyekhez szerves módon illeszkednek az életmű korábbi emblematikus darabjai. A kiállítóterekbe négy friss helyspecifikus installáció is bekerült az ismét felépített korábbi, nagy hatású installatív munkák, valamint változatos technikával készült festmények mellé.

A nagy sikerre tekintettel az Műcsarnok március 17-ig meghosszabbította a kiállítás nyitva tartását. A finisszázsig számos kísérőprogram kapcsolódik a tárlathoz: február 8-án Tar Sándor Túlélési gyakorlatok című monodrámáját adja elő a kiállítótérben Bán János, majd február 10-én Bukta Imre a Mezítlábas Zenészek művészcsoporttal tart rendhagyó zenés tárlatvezetést.

Forrás: MTI