Farsangi koncertek a Gödörben

A legjobb balkáni zenékkel nyitják a farsangi sorozatot február 8-án.

Farsangi koncertsorozattal várja a zenekedvelőket február 8. és 23. között a Central Passage-ba költözött Gödör Klub.

A Balkan Beats-programokat a szerbiai születésű Robert Soko indította Berlinben, a sorozat azóta nemcsak Londont és Párizst hódította meg, hanem az elmúlt években Budapestet is. A Balkan Beats februári vendége az idén 15. születésnapját ünneplő Romano Drom zenekar – közölte Torma Szabolcs, a klub munkatársa.

A zenekar gyökereit megőrizve és hagyományait ápolva az oláh cigány dallamokat kortárs zenévé formálva szólaltatja meg. Az együttes – Kovács Antal által szerzett – egyedi fúziós zenéjében a több száz éves roma zenei kultúrát a katalán rumba, arab, balkáni és popzenei ritmusokkal, valamint olyan zenei megoldásokkal vegyíti, amelyekben a hagyományoktól eltérően dobok és egyéb hangszerek egészítik ki a tradicionális hangzást. Ezen a koncerten a készülő új nagylemez dalaiból is ízelítőt ad a zenekar.

Gödör

(MTI fotó: Szigetváry Zsolt)

Február 9-én Zombifarsang címmel a Soerii & Poolek élő színpadi nagyprodukciója várja a közönséget. Bemutatják Pusszy című legújabb slágerüket Odett vendégszereplésével. Lesz zombijelmezverseny, komolyzenei blokk, farsangi játékokat, törpéket és sok meglepetést is ígér a zenekar. A koncert után DJ Vida G & Kid Panel táncoltatja meg a közönséget.

Február 14-én a Valentin-naphoz kötődően Szeretetteli Fejleszakítást ígér a Hippikiller, valamint a Baksa Soós Rocklitera, a Timurlenk és a hosszú idő után a pódiumra visszatérő Kretens zenekar. Másnap Pethő Zsolttal az élen a Satöbbi zenekar ad abszurd humorral átszőtt koncertet, fellép a Csíbor együttes is.

Február 16-án a mesezenéket játszó Fele Királyság és Laár András közös koncertjével indul az este, majd a ColorStar zenekar koncertezik, utána colorsoundsystem néven tovább táncoltatják az egybegyűlteket.

A Pál Utcai Fiúk koncertje zárja a farsangi sorozatot. Nemcsak különleges látvánnyal, hanem kívánságműsorral is várja közönségét az idén 30 éves zenekar.

Forrás: MTI