Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor triója a MOM-ban

Három nagyszerű gitáros, a dzsesszt képviselő Babos Gyula és László Attila, valamint az elsősorban rockban utazó Tátrai Tibor triója játszik március 8-án a fővárosi MOM Kulturális Központban.

A trió 2011 őszén, az V. Jazzy Dalverseny díjátadó gáláján lépett fel először, és a nagy sikerre tekintettel azóta több-kevesebb rendszerességgel koncertezik – tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.

A három Liszt-díjas gitáros, a 63 éves Babos Gyula, a 60 éves Tátrai Tibor, valamint az 59 éves László Attila közös repertoárján világhírű szerzők dalainak feldolgozása mellett saját kompozíciók is szerepelnek, változatos és improvizatív stílusban előadva.

László Attila az elmúlt két évtizedben saját projektjei (László Attila Band, László Attila Quartet) mellett állandó gitárosa volt a Charlie Bandnek, és a tavalyi Sziget fesztiválon a Tátrai Bandet is kisegítette, amikor Tátrai Tibor kulcscsonttörése miatt beugrott kollégája helyére a magyar dal napja koncertfolyamában.

A Babos-László-Tátrai formáció március 6-i fellépésén közreműködik Pluto Horváth József basszusgitáros és Solti János dobos.

Forrás: MTI