A nyaralás – Bemutató a Katona József Színházban

A nyaralás című előadást mutatják be a Katona József Színházban szombaton; a darabot Mohácsi János állítja színpadra, akinek ez az első közös munkája a társulattal.

A nyaralást Carlo Goldoni azonos című darabja alapján a Mohácsi testvérek – Mohácsi János és Mohácsi István – írták.

Mint a színház dramaturgja, Török Tamara az MTI-nek elmondta, először a szerzőt választotta ki Mohácsi János, aki A nyaralás előtt csak egyszer rendezett Goldonit, mintegy húsz éve Kaposváron állította színre A kávéházat.

Több darab és szinopszis elolvasása után dőlt el, hogy az 1756-ban íródott, kevéssé ismert A nyaralást – amely nem keverendő össze az öt évvel később írt Nyaralás-trilógiával – állítja színpadra a Katona társulatával Mohácsi János. Goldoni harmincéves velencei színházi működése alatt a commedia dell’arte és a költői-realista darabok között hatalmas utat járt be. A nyaralás ennek az útnak a vége felé született, amikor már nem a helyzetkomikumon alapuló jelenetek és típusfigurák sorakoznak a színpadon, hanem kidolgozott és bonyolult kapcsolatrendszerben mozgó alakok, hús-vér emberek – mondta Török Tamara.

Az előadás szövege napról napra született meg, a darabot a próbaidőszak alatt a szerzőpáros folyamatosan írta, a színészek a próbákon tovább dolgoztak rajta, átírták, így „eredeti” Goldoni-szöveg szinte nem maradt az előadásban. A darab alaphelyzete azonban nem változott: egy előkelő társaság nyaral vidéken, Donna Lavinia és Don Gasparo házában, esznek, isznak, kártyáznak, egymás gyengeségein gúnyolódnak. Az új darab története eleinte bizonyos pontokon kapcsolódik az eredetihez, de később teljesen elkanyarodik attól.

Török Tamara úgy látta, Mohácsi János és a társulat első közös munkájában nagyszerűen működött együtt, az új munkamódszert mindenki rugalmasan fogadta. „Jó volt látni, hogy a színészek milyen természetességgel és boldogan kapcsolódtak be a közös gondolkodásba” – jegyezte meg a dramaturg.

A Donna Laviniát játszó Fullajtár Andrea az MTI-nek elmondta: nagyon várta a közös munkát Mohácsi Jánossal, mert szereti az előadásait. „Iszonyatosan figyel a színészre és a színészből építkezik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy más rendezők gyakran erős, előre kidolgozott koncepcióval vágnak neki a munkának, illetve a darabhoz igazítják a színészeket. Az, hogy nem az előre, akár háromszáz évvel ezelőtt leírt szöveg és a rendezői koncepció határozza meg, hogy mit csinál, hanem megbeszélheti a rendezővel, hogy a szerepe mi felé tart, milyen mondat hagyja el a száját, milyen reakciója van egy-egy helyzetre, felszabadító érzés számára – hangsúlyozta a színésznő.

A színpadon feleségek, férjek, házasságok, szeretői viszonyok jelennek meg. Mint Fullajtár Andrea elmondta, olyan férjes nőt játszik, aki más kultúrájú emberhez ment férjhez, menekülésként pedig olyan szeretőt választ maga mellé, aki intellektuálisan ugyan megfelelő számára, de a hűség kérdésében sokkal kevésbé.

A darabban Fullajtár Andrea mellett Vajdai Vilmos, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Takátsy Péter, Elek Ferenc, Rezes Judit, Jordán Adél, Pálos Hanna és Tasnádi Bence játszik. Az előadás díszlete Khell Zsolt, a jelmez Remete Kriszta, a zene Kovács Márton munkája.

Forrás: MTI