Filmszemle helyett Uránia Filmnapok

Elegendő számú új magyar film híján idén szemle helyett filmnapokat tartanak az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Uránia Filmnapok néven az elmúlt száz év magyar filmterméséből válogató háromnapos filmünnepet szervez az Uránia Nemzeti Filmszínház. A rendezvény célja, hogy legyen filmes ünnep februárban, hiszen idén elegendő számú új magyar film híján elmarad a Filmszemle – hangzott el a fővárosi moziban tartott szerdai sajtótájékoztatón.

urániaA február 1. és 3. között zajló filmnapok keretében 34 vetítés lesz, emellett több szakmai program is színesíti a kínálatot.

Az Uránia Filmnapokat a „filmhang és a filmzene” jegyében szervezik meg – mondta el Buglya Zsófia, a filmszínház munkatársa, hozzátéve, hogy a programba az 1912 és 2012 között született magyar filmekből válogattak filmtörténészek, hangmérnökök.

Kiemelte, hogy a legkorábbi alkotások némafilmritkaságok lesznek, a legújabb magyar film pedig Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című munkája. A rendezvényen látható lesz továbbá Tarr Béla A torinói ló című filmje, valamint olyan emblematikus alkotások, mint a Kopaszkutya, a Sose halunk meg, a Kontroll, a Dealer, a Johanna, az Eszkimó asszony fázik, a Még kér a nép, a Szerelem című film.

A rendezvényt szakmai programok színesítik, pódiumbeszélgetéseken olyan témákat járnak körül, mint a mozgóképes archívumok jelene, a magyar filmhang jelene és jövője, emellett február 2-án itt tartja rendkívüli közgyűlését a Magyar Filmművészszövetség. A filmnapokon fellép Filmslágerek című műsorával a Hot Jazz Band, és élő zongorakísérettel lesznek láthatók némafilmritkaságok – hangsúlyozták a szervezők.

A szerdai sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) legújabb DVD-kiadványát, Sára Sándor Feldobott kő című filmjét, amely digitálisan felújított formában került a korongra. A lemezen a filmhez elvezető rendezői utat is felrajzolják; olyan felújított alkotások kerültek az extrák közé, mint a Cigányok, az Egyedül vagy a Vízkereszt című film, emellett megtekinthető egy beszélgetés is a rendező-operatőrrel Kamera és teodolit címmel.

Sára Sándor a bemutatón az 1968-ban készült Feldobott kő önéletrajzi vonatkozásait emelte ki mondván, a film főhőse, Pásztor Balázs is hasonló utat járt be, mint ő. A Kossuth-díjas rendező kitért arra is, hogy a korabeli cenzúra miatt számos kompromisszumot kellett kötnie, ezek között említette a film keretes szerkezetét, illetve azt, hogy a cselekményt visszahelyezték az 1950-es évekbe. Elhangzott: a film főszerepére többen mást javasoltak – például Máté Péter énekest -, de végül jó választásnak bizonyult Balázsovits Lajos.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) válogatásában készült, 53 magyar film című sorozat első blokkja 13 vidéki városban is látható lesz, a program kínálatát témájában, hangulatában vagy más szempontból rokonítható külföldi filmekkel fogják párosítani. Az MMA válogatásába olyan filmek kerültek be, mint az Emberek a havason, A tanú, a Körhinta, a Megáll az idő, a Recsk, a Sátántangó. A külföldi alkotások között szerepel például Ursula Meier Nővér, Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek, Marius Holst Ördögsziget és például Benh Zeitlin A messzi dél vadjai című filmje. Az országos sorozatot az Art-Mozi Egyesület szervezi, a vetítéseket minden városban beszélgetések kísérik.

Forrás: MTI