Elhunyt Faragó Vilmos

Az ÉS egykori főszerkesztő-helyettese 84 éves volt.

Faragó Vilmos az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett középiskolai tanári diplomát 1953-ban, és még ugyanabban az évben tanársegéd lett a kar akkor alakult újságíró tanszékén.

1957 nyarán a Népművelés című szakfolyóirat munkatársa, majd olvasószerkesztője lett, 1960-ban került az ÉS-hez; 1967-ig rovatvezető, később olvasószerkesztő, 1973-1989 között a lap főszerkesztő-helyettese volt.

Az ÉS méltatása szerint jelentős szerepe volt abban, hogy – Nemes György akkori főszerkesztővel együtt – a viszonyokhoz képest liberális szemléletű, olvasmányos lap jelent meg hetente a standokon, az ÉS példányszáma akkor elérte a hatvanezret.

Faragó Vilmos 1995-1998 között a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott, és ennél lapnál fejezte be újságírói pályáját.

Forrás: MTI