A magyar kultúra napja – Programok Pest megyében

Koncertekkel, kiállításokkal, szavalóversennyel és rendhagyó történelemórával is ünneplik a magyar kultúra napját Pest megyében. Számos településen ekkor adják át a közösségért végzett munka elismerését jelentő díjakat.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Budaörsön zenés irodalmi esttel ünnepelnek szombaton, Pomázon pedig a helyi alkotóművészek kiállításával. Az erdőkertesi faluházban művelődéstörténeti előadás keretében relikviák, képeslapok és dokumentumok segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők Budapest legendás kávéházaival.

Ugyancsak szombaton népművészeti alkotásokból nyílik tárlat Biatorbágyon, ahol meseelőadás és koncert is színesíti a faluház ünnepi programját. Rendhagyó néprajzórára invitálnak mindenkit Isaszegen, ahol a város hagyományait, játékokat, táncokat, viseleteket mutatnak be.

Cegléden gálaműsorral ünneplik a magyar kultúrát vasárnap, hétfőn Gombán verses estet rendeznek.     Magyar költők és zeneszerzők műveiből hangzik el összeállítás Törökbálinton kedden, míg Biatorbágyon a művészeti iskola alkotásait és hangversenyét élvezheti a közönség. Keddtől látható a hagyományos gyáli téli tárlat, valamint az Ócsai Nemzetközi Képzőművészeti Tábor szintén tradicionálisnak számító téli bemutatkozása.

Az ünnepi alkalomból a levéltár kincseiből válogat a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztálya, amely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Keddtől látható, Nagykőrös mezőgazdasága című kiállítása egy programsorozat nyitánya is egyben. Szerdán a Himnusz zenei, történelmi és irodalmi vonatkozásait járhatják körül egy beszélgetés keretében az érdeklődők Nagykőrösön.

Kiállítással emlékezik Érd, ahol január 25-től látható a város és a hozzá kötődő képzőművészek alkotásainak téli seregszemléje.

Tápiószelén fotókiállítással és a 190 éve született Petőfi Sándor verseivel tisztelegnek a magyar kultúra előtt január 26-án, s ugyancsak jövő szombaton rendezik meg a zsámboki Liliomszál alapítvány által meghirdetett, általános iskolásoknak szóló szavalóversenyre is.

Többnapos rendezvénysorozat állítja fókuszba a magyar kultúrát Százhalombattán. Január 22. és 26. között egyebek mellett táncszínházi programmal, hangszer- és zenetörténeti előadással, koncerttel és táncházzal várják az érdeklődőket és két tárlat is nyílik az alkalomból: a helyi művészek alkotásaiból tematikusan összeállított, Értékeink címet viselő kiállítás mellett a polinéz szigetvilágot bemutató fotó- és tárgykiállítás is látogatható.

A magyar kultúra napjához kapcsolódva többek között Gödöllőn, Érden, Ócsán, Cegléden, Gyálon és Szigetszentmiklóson ismerik el díjakkal azokat, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak közösségük sikeréhez.

Forrás: MTI