Rómeó és Júlia – közönségtalálkozó – Fidelio Színházi Est

2013. január 22-én a Rómeó és Júlia előadása után közönségtalálkozót tart a Vígszínház a Fidelio Színházi Est-sorozat keretében.

romeofidelioA beszélgetésen részt vesz Eszenyi Enikő, a darabot fordító Varró Dániel és az előadás főszereplői: a friss Ruttkai-gyűrűs Bata Éva, Varju Kálmán, Börcsök Enikő, Mészáros Máté és Molnár Áron.

Shakespeare klasszikus remekművét 2011 áprilisában mutatták Eszenyi Enikő rendezésében, Varró Dániel bravúros, új fordításában, és mind a fiatal közönségnél, mind az idősebb korosztály körében nagy sikert aratott.

A Vígszínház produkciója már bemutatásának évében az ország egyik legnépszerűbb előadása lett: 2011-ben 32 365-en voltak rá kíváncsiak, s így 6. helyezést ért el az országos nézettségi listán. Azóta több mint 50 alkalommal játszották már el a világirodalom legszebb szerelmi történetét, melyben két, egymást tisztán és szabadon szeretni akaró ártatlan fiatal áldozatul esik apáik bűneinek.

Forrás: Vígszínház