Zenészek, hangszerkészítők, borászok a Fonó Zeneszalonban

Idén először rendezik meg a Fonó Budai Zeneházban a Fonó Szalonokat. A sorozat kiemelt eseménye lesz a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonja február 9-én és 10-én.

A szalont február 2-án Somogyi Márk A borászat szépsége című fotókiállításának megnyitója előzi meg – közölte az MTI-vel Hegedűs Anna sajtó és PR felelős. A kiállítást, majd a szalont Szőcs Géza nyitja meg az ifj. Csoóri Sándor vezette Ádám István Emlékzenekar közreműködésével.

Február 9-én és 10-én másodízben rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját. Hazai műhelyek mutatják be hangszereiket; a mesterek beszélnek az általuk készített instrumentumokról, és a hangszereket ki is lehet próbálni.

Az első esten, szombaton Baráti Kristóf hegedűművész szólaltatja meg Stradivari-hegedűjén Bach és Ysaye szólóműveit a nagyteremben, majd Both Miklós Folkside Projectje ad lemezbemutató koncertet. Vasárnap pedig a Honika Vonósnégyes muzsikál.

A borászat szintén személyességet igénylő mesterség. A hegedűlakk narancs aranyszíne, valamint a borok fehértől a mélyvörösig tartó árnyalatai, vagyis az igényes mesterek munkái találkoznak a Hegedűkészítők Szalonjában.

A kiállító hegedűkészítő mesterek: Adonyi Iván, Bárdi Szabolcs, Etzler Bernd, Faragó-Thököly Márton, Gollob Balázs, Holló Bence, Kemény Zsombor, Michel Van Mulders, Nagy András, Popara Nikola, Székely Márton.

Borkóstolót tart és borait bemutatja a Kézműves Borok Háza és Szentesi József Pincészete.

Forrás: MTI