Barcsay-kiállítás a Nemzeti Előcsarnokában

2012-ben 175 éves a Nemzeti Színház. Az ünnep záróakkordjaként 2013. január 12-én este fél hétkor a Nemzeti Színház Előcsarnokában nyílt kiállítás. Barcsay Jenő több műve között azt az eddig még soha nem kiállított pasztellképét is láthatja a közönség, mely alapján az a mozaik készült, ami a „régi” Nemzeti Színházat, a mostani Pesti Magyar Színházat díszíti.

A kiállítás megnyitó szövegét az 1960-as években induló magyar neoavantgárd egyik kiemelkedő alakja, Kossuth-díjas és többszörös életmű-díjas Deim Pál festőművész írta. Deim Pál írását Alföldi Róbert olvasta fel.

Részlet a megnyitó szövegéből:

„Egy szentendrei festészetről szóló szimpóziumon Genthon István, a kiváló művészettörténész, kijelentette, hogy Barcsay Jenő a magyar festészet történetének tíz legjobb képzőművésze közé tartozik. Én annyit tennék hozzá, hogy ő az egyetlen olyan festőművész, aki úgy lett világhírű, hogy nem hagyta el hazáját. A Művészeti anatómia című könyvével vívta ki ezt a rangot, melyet számtalan nyelven jelentettek meg világszerte. Ahhoz, hogy festészeti eredményei is ilyen rangot kapjanak, ahhoz már egy nemzet kulturális ereje is szükségeltetik. A művek készen állnak. Nem tudom megállni, hogy a művek közül először ne a Nemzeti Színház mozaikjainak kartonvázlatát említsem, melynek monumentalitása, rajzi ereje, ünnepélyessége méltó az intézményhez.”– Deim Pál.

A kiállítás, melyen a Magyar Nemzeti Galéria, Barcsay Jenő örököseinek és egy magángyűjteménynek féltett alkotásait mutatják be, 2013. február 16-ig látogatható.

Forrás: Nemzeti Színház

,