Hangos bélyeg a Wagner- és Verdi-évfordulóra

Különleges íveket hoz forgalomba a két zeneszerző születésének 200. évfordulójának tiszteletére a Magyar Posta márciusban.

A bélyegkibocsátás attól különleges, hogy magyar postabélyegen most először jelenik meg úgynevezett QR-kód: a kód és egy okostelefon segítségével a Magyar Állami Operaház honlapján található, hangzó és olvasható bicentenáriumi információkat tudják majd elérni a bélyeg- és zenerajongók – közölte a Magyar Posta hétfőn az MTI-vel.

Mindkét négycímletű bélyegkisívet Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész tervezte. A 165 és 325 forint névértékű ívek egyenként 50 ezer példányban készülnek az Állami Nyomdában.

A két világhírű zeneszerzőre, illetve egy-egy alkotásukra legutóbb 1967-ben az Operák bélyegsorozatban megjelent bélyegekkel emlékezett a posta. Akkor a nyolccímletű sorozat 1 forintos bélyegén a Don Carlost, az 1,70 forintos bélyegen pedig a Tannhdusert örökítette meg Gál Ferenc és Kékesi László grafikusművész.

Forrás: MTI

,