Meghalt David R. Ellis

A Kígyók a fedélzeten, A végső állomás rendezőjét hétfőn találták holtan johannesburgi szállodai szobájában, 60 éves volt.

David R. Ellis Menedzsre, David Gardner mindössze annyit hozott nyilvánosságra, hogy hétfőn találták holtan johannesburgi szállodai szobájában, ennél bővebb felvilágosítással nem szolgált. A rendezőt 60 esztendős korában érte a halál.

Ellis egy új film forgatására érkezett Dél-Afrikába. Az 1998-as Kite című japán anime játékfilmes feldolgozására készült. A produkció főszerepét Samuel L. Jacksonra bízta, akivel a Kígyók a fedélzeten című filmen dolgozott együtt.

“Olyan szomorú hallani, hogy David R. Ellis elment! Annyira tehetséges, kedves, olyan jó barát volt. Hiányozni fog. Túl hamar távozott!” – twittelte hétfőn Jackson.

Ellis színészként kezdte pályafutását, majd kaszkadőrként dolgozott, és végül rendezőként találta meg helyét a film világában. Olyan nagyszabású produkciókban szerzett tapasztalatokat másodrendezőként, mint a Waterworld – Vízivilág, a Viharzóna, a Mátrix – Újratöltve vagy a Harry Potter és a bölcsek köve.

Első önálló rendezői munkája az Úton hazafelé 2. – Kaland San Franciscóban című családi film volt, 2003-tól pedig féltucatnyi thriller, illetve horror zsánerű produkciót forgatott. Legutóbbi munkája a Cápák éjszakája 3D volt, amelyet tavaly mutattak be Észak-Amerikában.

Forrás: MTI