Statisztából lett étteremtulajdonos

1969-ben forgatták egy stockholmi vendéglőben a Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című könyvéből készült film egyik részletét. Az étteremnek immár három évtizede egy akkori statiszta a tulajdonosa.

Révész György rendező, Föld Ottó gyártásvezető és Illés György Svédországban keresett tolmácsot, felvételvezetőt a készülő, Utazás a koponyám körül című filmhez. Takács Tamás 1966-ban a kommunista Csehszlovákiából, Kassáról disszidált politikai menekültként Svédországba, hivatalosan nem volt magyar állampolgár, ezért vállalhatta el a munkát. Segített a stábnak a helyszínek kiválasztásában és a forgatás előkészítésében. Később érkeztek a színészek, többek között Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Venczel Vera, s Takács Tamás egy rövid szerepre a filmbe is bekerült.

A csinos kis vendéglő, ahol a filmet forgatták, Stockholm egyik legelegánsabb kerületében található, s ahogy Takács Tamás elmesélte, véletlenül került hozzá. Korábban bevándorlóknak tanított svédet, s tanítványai közül egy idős, Prágából származó páré volt az étterem, akik el akarták adni. A kassai fiatalember úgy gondolta, megpróbálja, s azóta, 31 éve a magyarra fordítva Mogyoródombocskához nevezett étterem tulajdonosa.

Forrás: MTI