Barcsay-kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában

Barcsay Jenő képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában január 12-én az intézmény fennállásának 175. évfordulóját ünneplő programsorozat zárásaként.

A február 16-ig látogatható tárlaton a kétszeres Kossuth-díjas festőművész, grafikus, művésztanár (1900-1988) több műve között azt az eddig még soha ki nem állított szénrajzot is láthatja a közönség, amely alapján a korábbi Nemzeti Színházat, a mostani Pesti Magyar Színházat díszítő mozaik készült.

Kolozsváry Marianna művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek arról beszélt: fontos, hogy a Művészeti anatómia című alapmű világszerte ismert szerzőjének – az oktatásban betöltött szerepe mellett – a művészetét is szélesebb körben megismerjék.

Elmondta: Barcsay Jenő halála után a Magyar Nemzeti Galéria megvásárolta az akkori Nemzeti Színházba készített mozaik tervét, amely egy nagyméretű kartonra szénnel rajzolt alkotás. A mű mostanáig feltekerve pihent a raktárban, a Nemzeti Színház 175. évfordulója alkalmat adott arra, hogy bemutassák a közönségnek.

„Gyönyörű, monumentális alkotás, egészen más – a technikából is adódóan -, mint a mozaik” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az emberek csoportja fenségesebb, mint a mozaikon, és az alkotás módja is jól megfigyelhető a művön.

Elmondta: mivel a színházban már eddig is számos életmű-kiállítást rendeztek Alföldi Róbert igazgató arra gondolt, hogy a művet egészítsék ki olyan képekkel, amelyek által bemutathatják Barcsay Jenő művészetét. Ezért örököseitől és egy másik magángyűjteményből válogattak alkotásokat a kiállításra.

Az 1969-ben készült mozaik-terv mellett a késői, végletekig letisztult geometrikus Barcsay-műveket és a 60-as évek elején született szerkezetes városképeit, valamint figurális képeit is láthatja a közönség. Ez az anyag nagyon ritkán látható, különleges válogatás – jegyezte meg Kolozsváry Marianna.

Szólt arról is, hogy Barcsay korai művei, a Szentendre körüli dombokat ábrázoló okkeres képei, ugyanazt jelenítik meg, mint szerkezetes alkotásai a végletekig leegyszerűsítve, elvonatkoztatva. „Ugyanazt festi, csak teljesen más kifejezésmóddal” – mondta.

Hozzátette: Barcsay festői nagyságát az mutatja, hogy még 70 évesen is meg tudott újulni. „Nem véletlenül volt nagyon jó tanár” – jegyezte meg Kolozsváry Marianna.

Forrás: MTI

,