Elhunyt a keletnémet aktfotózás úttörője

Nyolcvanhét évesen elhunyt Günter Rössler német fotóművész, az aktfotózás egykori kelet-németországi úttörője. A legendás aktfotós szilveszter napján halt meg szülővárosában, Lipcsében.

Rössler szabadúszó divat-, riport- és reklámfotósként kezdte pályafutását 1951-ben, az 1960-as évektől azonban szinte teljes egészében az aktfotózásnak szentelte magát, és a műfaj egyik NDK-beli meghonosítójának számított.
Günter RösslerA Kelet Helmut Newtonjaként is emlegetett művész 1954-től 1990-ig főleg keletnémet divatmagazinoknak (Modische Maschen, Sibylle) és a Das Magazin című havilapnak dolgozott. Első aktkiállítása 1979-ben nagy feltűnést keltett a kommunista Kelet-Németországban, de mágnesként vonzották a tömegeket későbbi tárlatai is. Mivel fotói nem számítottak megbotránkoztatónak, aktkiállításait iskolai osztályok is látogathatták.

1984-ben a Playboy tízoldalas válogatást közölt Rössler fotóiból „Az NDK lányai” címmel. A képek publikálásáért az erotikus világmagazin 10 ezer német márka honoráriumot fizetett, amelyből azonban Rössler az NDK-beli előírásoknak megfelelően csak 10 százalékot tarthatott meg. A pénzből franciaországi utazást tett.

A túlnyomórészt fekete-fehérben dolgozó Rössler egyike volt azon kevés keletnémet fotóművésznek, akinek munkái évtizedeken át majdnem minden hónapban megjelentek a Fotokino-Magazin és a Fotografie című NDK-s szakfolyóiratokban.

Második felesége egykori modellje, Kirsten Schlegel volt, akit 14 évesen ismert meg.

Rösslert gyakran hasonlították a divatfotózást erotikus stílusával forradalmasító Helmut Newtonhoz (1920-2004), de ő nem szerette ezt az összevetést, mondván, hogy számára „a lányok lehető legnagyobb hitelessége” volt a fontos, míg a német születésű, a világ különböző országaiban alkotó Newtonnál „a póz dominált”.

Az NDK aktfotósa modelljeinek természetes nőiességét igyekezett kiemelni, érdekelte őt a modell mögött megbúvó ember is, ami szakértők szerint kifejezésre is jutott műveiben.

Forrás: MTI