Karácsony: Jézus születése és a szeretet ünnepe

Ez a kereszténység második legnagyobb, gyakorlatilag a legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét ülik. A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a keleti január 7-én tartja.

Ez a kereszténységnek húsvét mellett teológiailag a második legnagyobb, gyakorlatilag viszont legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja.

Bethlehem

Turisták és helyiek mennek a betlehemi Születés templománál felállított és kivilágított karácsonyfa előt. A templom pontosan azon a helyen épült, ahol a keresztények szerint Jézus Krisztus megszületett. Fotó: MTI/EPA/Jim Hollander

A karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a “két karácsony” kifejezés is: a “nagykarácsony” karácsony napja, december 25., a “kiskarácsony” újév napja, január 1.

Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.)

Az akkor népszerű Mithrasz-kultuszban is ezen a napon ünnepelték a Napisten születésnapját és a sötétség feletti győzelmét, ez alkalmat és lehetőséget teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való felváltására.

Születés temploma

A Születés templomának altemplomában áll énekeskönyvvel egy hívő (k) a ciszjordániai Betlehemben. Fotó: MTI/EPA/Abed al-Haslamun

Karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét, amelyen régi hagyomány szerint virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben.

A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise ezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad, és több mint ötven nyelven üdvözli a világ népeit.

New York

Fényárban úszik a New York-i Rockefeller Központ előtt felállított karácsonyfa. A Rockefeller Központ előtt 80. alkalommal állítottak fel fenyőfát. Fotó: MTI/EPA/Andrew Gombert

Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel.

A karácsonyfa-állítás a XVII. századtól és német területről terjedt el, a karácsonyi ajándékozás a kezdetektől szokásos. A hagyományos paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték, a kántálás és a vacsora.

Forrás: MTI