Mintegy 200 millió forint támogatást kapnak az artmozik

Mintegy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Vizuális Művészetek Kollégiuma az artmoziknak, a pénzt 190 pályázó kapja – közölte az MTI-vel az NKA szerdán.

Az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma öt témakörben hirdetett pályázatot art mozik üzemeltetőinek – olvasható a sajtóközleményben. A szakmai programok és filmklubok működtetése mellett infrastrukturális fejlesztésekre, art besorolású filmek támogatására és a vetítőhelyek digitalizálására 219 pályázat érkezett be.

A kollégium 190 jelentkezőnek összesen 197,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg december elején, amelyet azóta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke is jóváhagyott. A beérkezett igényeket 70 százalékban tudta az NKA támogatni, a sikeres pályázók között 67 vidéki található.

A közlemény idézi L. Simon László kultúráért felelős államtitkárt, az NKA alelnökét, aki szerint a kollégium decemberi döntése azt is jelenti, hogy „az idén oly sokszor elsiratott art művész mozi hálózat újabb 200 millió forintos támogatáshoz jut”. Az államtitkár emlékeztetett, hogy néhány héttel ezelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma ítélt meg 100 millió forintot több mozi digitalizálására, kedden pedig a Filmszakmai Bizottság is megkezdte a működését, így ismét elindulhat a filmek art besorolása.

„Terveink szerint ez a folyamat jövőre is folytatódhat, hiszen mind a kulturális tárca, mind az NKA 2013-as költségvetésében lesz forrás a hazai kulturális életben fontos szerepet betöltő művész mozik támogatására” – fogalmazott a közlemény szerint L. Simon László.

Forrás: MTI