Rómában bemutatták a magyar-olasz kulturális évad programját

Magyarország kultúrájának legkülönbözőbb területei mutatkoznak be Olaszországban a magyar-olasz évad programsorozatában, amelyet hétfőn mutattak be a Római Magyar Akadémián (RMA) tartott sajtótájékoztatón.

„A magyar kulturális évad prioritása, hogy gyökereinken és hagyományainkon keresztül megismertessük az olaszokkal a magyar múltat, jelent és jövőt” – mondta Balla János római nagykövet az eseményen.

A 2013-ban tartandó programok közül kiemelte a Budapesti Fesztiválzenekar május 18-i római gálakoncertjét, a nagyszabású kiállításokat és a magyar nyelvnek szentelt konferenciákat. A nagykövet megemlítette: a magyar évad célja az is, hogy az olasz egyetemek magyar tanszékei a gazdasági válság ellenére is fennmaradjanak.

Molnár Antal, az RMA igazgatója szerint az évad lehetőséget ad arra, hogy a magyar kultúrát ne csak Rómában, hanem Milánótól Szicíliáig ismerjék meg. Hangsúlyozta, hogy többek között a római Capitoliumi Múzeum és a firenzei Uffizi-képtár nyitja meg kapuit a magyar kiállítások előtt.

Vincenza Lomonaco, az olasz külügyminisztérium képviselője szerint a művészet viszi egymáshoz közel a népeket, az „olaszok és magyarok egyébként sem állnak távol egymástól. Itáliában mindenki ismeri az író Márai Sándor és a szobrász Amerigo Tot nevét, de a két ország között hasonló kapocs a tudomány és a technológia is”.

„A magyarországi olasz évad és az olaszországi magyar évad nem puszta országreklám, arra törekszünk, hogy utána is nyoma maradjon” – mondta Massimo Riccardo, a Magyarországon januárban kezdődő olasz évad külügyminisztériumi szervezője.

Az MTI kérdésére a magyar és olasz fél elmondta, hogy a takarékosság jegyében az évadra nem hoztak létre külön keretet, a programokra szükséges pénzt minisztériumok, kulturális intézetek költségvetéséből és szponzorok segítségével biztosítják.

Az olaszországi magyar kulturális évadot december 14-én a Lélek-utazás Franz Schuberttel című koncert nyitotta meg az RMA-n.

Január elsején a velencei La Fenice operaházban Giuseppe Verdi Attila című operája betétjét a Magyar Állami Operaház balettművészei adják elő, az előadást a RAI olasz közszolgálati televízió sugározza.

Január végén A Magyar Királyság népei az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1867-1918 címmel rendez nemzetközi konferenciát az RMA és a Roma Tre egyetem. Februárban a milánói divathéten a magyar divat és dizájn mutatkozik be.

Az összesen nyolc olasz városban sorra kerülő száz programon az itáliai közönség megismerheti a magyar kortárs képző-, ipar-, filmművészetet, borászatot és gasztronómiát, valamint az irodalmat és egyháztörténetet is, de lesz magyar szőnyeg- és plakátkiállítás is.

Kiállítás emlékezik meg a Rómában élt Hajnal János festőművész születésének 100. évfordulójáról és Robert Capáról a fotóművésznek szentelt UNESCO-év keretében. Magyarország lesz a vendége a Cividale del Friuliban rendezendő összművészeti fesztiválnak. Firenzében kiállítást tartanak Mátyás királyról és az Uffizi-képtár magyar festők önarcképeit állítja ki.

Forrás: MTI