Jubileumi koncerttel ünnepel a debreceni Nagytemplom református kórusa

Jubileumi koncerttel ünnepli vasárnap fennállásának huszadik évfordulóját a debreceni Nagytemplomi Református Egyházközség kórusa, amely az első és eddig egyetlen protestáns kórusként a római Szent Péter-bazilikában is énekelt.

Az ünnepi hangversennyel a Nagytemplom falai közt egyben a 130 éve született Kodály Zoltánt is ünneplik – közölte a kórus az MTI-vel.

A kezdeti tanulóévek után, amikor három karvezetés szakos főiskolai hallgató felváltva irányította az énekeseket, 1999-ben vette át a kórus vezetését Vass Sándor karnagy, aki szakmai igényességgel igyekezett átszervezni az énekkart.

A kórus létszáma az évek során a kezdeti harminc duplája lett, a zenészek pedig Kárpát-medence-szerte, Európa, Amerika és Ausztrália számos vidékén felléptek.

Az évek során jelentősen bővült a repertoár, mint írták, ma már Beethoven, Haydn, Bach, Vivaldi vagy Kodály kórusműveinek orgonás és kamarazenekari kíséretet igénylő interpretációját is elő tudják adni.

Az 1992-es alapítás óta a kórus a nagytemplomi istentiszteletek liturgiáját gazdagító elmaradhatatlan színfolttá vált.

Forrás: MTI