Újra indul az Orientale Lumen – Kelet világossága koncertsorozat

December 19-én saját rendezésben indítja újra Orientale Lumen – Kelet világossága című koncertsorozatát a Szent Efrém Férfikar a Szent István-bazilikában. A 10 éves kórus az előző napon veszi át a Pro Cultura Minoritatum díjat a kisebbségi kulturális örökség széleskörű elterjesztésért.

„Mozgalmas időszakot zártunk, és nem kevésbé eseménydús periódus elé nézünk” – hangsúlyozta a Szent Efrém Férfikar alapító vezetője, Bubnó Tamás pénteki sajtóbeszélgetésükön.

A napokban jelenik meg idei harmadik lemezük, amelyen az első Orientale Lumen sorozatból adnak közre válogatást. A Budapest Music Centernél egyébként rekorderek: hét eddig megjelent felvételükből csaknem 7 ezer példány fogyott el.

Az új Orientale Lumen főszereplője Sebestyén Márta mellett a neves görög énekesnő, Nektaria Karantzi, aki január 7-én az ortodox karácsony napján Fokanov Anatolijjal hallható. Az ortodox húsvétkor, május 5-én Dragoslav Pavle Aksentijevic, egy 70 esztendős szerb író, ikonfestő és remek énekes lesz a vendégük, pünkösdi koncertjükön pedig Kocsis Fülöp, az idén 100 éves Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke énekel velük – részletezte Bubnó Tamás.

Folytatódik együttműködésük a Budapesti Fesztiválzenekarral, vasárnap, hétfőn és kedden Bartók A csodálatos mandarin című művében működnek közre. „Csak két perc az énekelni valónk, de ha azt elrontanánk, tönkre tennék az egész előadást” – jegyezte meg a karnagy az intenzív felkészüléssel kapcsolatban.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon két különleges koncertet adnak az Schola Cantorum Budapestiensisszel társulva. Az ortodox liturgikus zene talán legnagyobb alakja, Szergej Rahmanyinov 70 éve hunyt el Amerikában, halálának évfordulóján, március 28-án eléneklik az Éjszakai virrasztást, majd születése 140. évfordulóján, április 1-jén Liturgiáját szólaltatják meg.

A Budapesti Vonósok Fertőd-Eszterházai Fesztiválján is bemutatkozik a Szent Efrém Férfikar, Bortnyanszkij, Schubert és Bruckner művekből adnak elő.

Péntek este az Óbudai Társaskörben megalakul a Szent Efrém Baráti Kör. „Szükségünk van a mecénásokra, idén váratlanul 37 százalékot vontak el a támogatásunkból. A zenében szükség van az improvizációra, finanszírozásban nincs” – mutatott rá Bubnó Tamás, aki arról is beszélt, hogy ma a kórus legfiatalabb tagja és a legidősebb között 40 év a korkülönbség. Az évtizedet két részre osztja Bubnó Tamás, az első öt évben „összerázódtak”, a másodikban komoly elképzeléseket valósítottak meg, „az én fejemben a következő 10 év tervei is készen van” – tette hozzá.

Forrás: MTI