Önfenntartóvá vált a Futura

A mosonmagyaróvári élményközpont a négy őselem tematikáján keresztül igyekszik bemutatni a természettudományokat.

Megnyitása után három hónap alatt önfenntartóvá vált a természettudományokat a négy őselem tematikáján keresztül a közönséghez közel vivő mosonmagyaróvári Futura élményközpont. Miközben évi 70 ezer fizető látogató kell a rentábilis működéshez, október végéig 16 ezren váltottak jegyet a létesítménybe, ahol várhatóan december közepén köszönthetik a húszezredik vendéget.

MTI-fotó: Krizsán Csaba

Az augusztus közepi megnyitás miatt az éves üzleti tervben prognosztizáltnál alacsonyabb volt a teljes árú jegyet váltók aránya, ugyanakkor költségeik is elmaradtak az előre jelzettől, például azért, mert egyes eszközök látogatói igény híján nem a teljes nyitvatartási idő alatt üzemeltek. Csiszár Péter igazgató beszámolt arról is, hogy a látogatók igencsak nyűvik a Futura eszközeit, de azokra a szállító kétéves garanciát vállalt, így az esetleges felújítás nem jelent pluszköltséget a központnak.

Az Átélni, kutatni, játszani mottó jegyében megvalósult Futura 3600 négyzetméteres területének bő felét foglalja el a kiállítási tér, amelyben a folyót kivetítőn keresztül bemutató Duna-kutató batiszkáf, négyrészes akvaterrárium-rendszer, napteleszkóp, repülőgép-szimulátor éppúgy helyet kapott, mint egy sok ezer tagot számláló dél-amerikai levélrágóhangya-kolónia, amely a természet egyik körforgását hivatott testközelbe hozni a látogatók számára. Az űrkutatás világába a negyven négyzetméteres Mini Space World ad betekintést.

Az épület emeletenként más-más őselemet mutat be, így a földszint valójában „víz-szint”, amely felett a földet bemutató emelet kapott helyet. Itt olyan természeti jelenségekkel is játszhatnak az érdeklődők, mint a gravitáció – ezt például egy négyezer szögből álló fakírággyal tehetik próbára. A levegő szintjén kaptak helyet a különféle hangkísérletek éppúgy, mint a vándorló homokdombok, legfelül, a tűz szintjén pedig – nem utolsósorban az épület gyúlékony volta miatt – leginkább az űrkutatás kulisszatitkaiban mélyedhetnek el az érdeklődők.

Forrás: MTI