Jótékonysági akció a nyíregyházi adventi forgatagban

Jótékonysági akciót szervez december elsejétől a nyíregyházi önkormányzat az ünnepi ajándékvásárlást segítő adventi utcai forgatagban, a bevételt beteg gyermekeket támogató helyi alapítványok kapják.

Kovács Ferenc, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere pénteken sajtótájékoztatón elmondta: önzetlenül adományozó emberek által készített karácsonyi süteményeket a város egy-egy közismert személyisége árusítja majd minden kedden, csütörtökön és vasárnap.

A vevők becsületkasszába fizetik az általuk süteményvásárlásra felajánlott összeget, amelyet a beteg gyermekek rehabilitációjára és az érintett hátrányos helyzetű családok megsegítésére fordítanak.

Emellett Nyíregyháza emblémájával ellátott kisebb és nagyobb bögréket is árusítanak, amely praktikus ajándék lehet egyeseknek, és annak bevételét pedig értelmi fogyatékos gyermekek nevelésére, oktatására és készségfejlesztésére költik.

Pethő Ágnes, a nyíregyházi Kérlek, segíts Alapítvány kuratóriumi elnökének tájékoztatása szerint az 1997-ben létrehozott jótékonysági szervezet mintegy két-háromezer mozgásában korlátozott gyermek gyógyításához, életminőségének javításához járul hozzá a Jósa András Oktató Kórház gyermek rehabilitációs osztályán.

A főorvosnő kiemelte: a gyógyító munka mellett komplex ellátást, így a pedagógiai és szociális feladatokat is támogatják, valamint segítik a gyermekekkel foglalkozók szakemberek továbbképzését. Mindemellett az alapítvány, amelynek munkáját önkéntesek is segítik, fejlesztő eszközöket, orvosi műszereket is vásárol a kapott pénzadományokból, amely évente az egyszázalékos adófelajánlásokkal együtt két és félmillió forint körüli.

Temesvári Ildikó, a nyíregyházi Együtt a Fogyatékosokért Alapítvány elnökének közlése szerint 300 általános iskolás korú gyermeket segítenek, illetve a szüleiket is, akiknek 80 százaléka létminimum alatt él.

A gyermekeket ellátó intézmény felszereltségén igyekeznek javítani a pénzadományokból, illetve különböző pályázati támogatásokból, évi kétmillió forint körüli összegből.

Megemlítette, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Makkoshotykán vásároltak egy épületet, amely a gyermekek nyári üdültetését látja el. Az adományozók jóvoltából a korábbi, mindössze 70 négyzetméteres kis üdülőházat most 270 négyzetméter alapterületűre bővítik, és két szintes épületben egészségügyi blokkot is kialakíttatnak.

Forrás: MTI