Átadták a Junior Príma Díjakat a magyar zeneművészet kategóriában

Tíz fiatal zenész vehette át az idei Junior Príma Díjakat a magyar zeneművészet kategóriában pénteken délelőtt a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.

A Prima Primissima Alapítvány és a kategória társalapítója, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. hétezer euró pénzjutalommal járó díját az Anima Musicae Kamarazenekar, Balatoni Sándor orgonaművész, zeneszerző, a pécsi Piusz-templom másodkarnagya, Gyöngyösi Ivett zongoraművész, Kállai Ernő hegedűművész, Medgyesi Zsolt zongoraművész-jelölt, Szigetvári Dávid énekes, Szőke Nikoletta dzsesszénekes, Vörös Szilvia énekes, Tóth Péter zongoraművész és Zombola Péter zeneszerző kapta.

Baji Csaba, az MVM Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy idén ötödik alkalommal ítélték oda a díjat, és ígéretet tett arra, hogy jövőre is a Demján Sándor kezdeményezésére elindult, fiatal tehetségeket támogató ügy mellé állnak. Hangsúlyozta: azokat a fiatal művészeket ünneplik, akik talán előbb lehettek világhírűek, mint idehaza ismertek és elismertek. „Célunk mégis az kell legyen, hogy itthon alkossanak, és a hazai közönség is láthassa, hallhassa őket.”

A zsűri elnöke, Batta András, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy a díjátadás az év egyik legboldogabb napja, nemcsak a díjazottak, hanem a testület és a tanárok számára is, hiszen fő hivatásuknak a tehetségek kibontakoztatását tekintik.

A zsűri (Baráti Kristóf hegedű-, Binder Károly és Bogányi Gergely zongoraművész, Devich János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, Jakobi László hangversenyrendező és Lakatos György fagottművész) idén is a bőség zavarával birkózott, 26 komoly jelöltből kellett a 10 díjazottat kiválasztania – hangoztatta Batta András.

A Művészetek Palotájában péntek este Beethoven hegedűversenyét játszó Kállai Ernő helyett édesapja, a külföldön szereplő Szigetvári Dávid helyett volt tanára, Halmai Katalin és az ugyancsak külföldön lévő Tóth Péter helyett is édesapja vette át az elismerést.

Forrás: MTI