90 éves a Corvin mozi

Nonstop vetítéssorozattal ünneplik a születésnapot.

Moziéjszakával ünnepli megnyitásának 90. évfordulóját pénteken a budapesti Corvin mozi. A délután 6 órától szombat reggelig tartó nonstop vetítéssorozatban több mint tucatnyi produkciót láthat a közönség. A programot olyan népszerű filmekből válogatták össze az ünnepi alkalomra, mint a 007 – Skyfall, a Prometheus, az Alkonyat-sorozat utolsó két része vagy a Ted, emellett a Felhőatlasz is szerepel a műsorban, amelyet csütörtöktől játszanak a mozik. Az eseményre váltható karszalaggal akár hat film is megtekinthető. A részletes programot a http://corvinmozi.hu honlapon találják az érdeklődők – ismertette a mozi közleménye.

A Corvin Mátyásról elnevezett mozgóképszínház 1922. november 21-én nyílt meg. Alapítói között volt a Magyar Város és Községfejlesztési Bank, valamint az Uránia Mozgóképszínház Rt., a Corvin Filmgyár és a Mozgóképotthon Rt. is. A húszas évek végén már hangosfilmeket is láthatott benne a közönség. 1957-ben szélesvásznúvá alakították, a hatvanas évektől pedig 70 mm-es filmek is peregtek a vásznán. Legutóbbi 1996-ban esett át nagy átalakításon, amikor Töreky Dezső építészmérnök és Rajk László belsőépítész tervei alapján újult meg. Azóta az 1500 nézőt befogadó filmszínház hat teremmel üzemel.

MTI-fotó: Máthé Zoltán
Forrás: MTI