Zséda 2013 – Utazz Velem! című kalendáriumának bemutatója

Zséda 2013 – Utazz Velem! című kalendáriumának bemutatója

A könyvbemutató helyszíne: a Párizsi Nagyáruház, Lotz-terme,
(1061 Budapest, Andrássy út 39.)
Időpontja: 2012. november 21. (szerda), este 6 óra.

A népszerű énekesnővel Nacsa Olivér beszélget.

Zséda 2012-ben jelentkezett először a hazai könyvpiacon egyedülállónak tekinthető kalendáriumával. Akkor a pesti nő stílusát mutatta be, megosztotta az olvasókkal stílustippjeit, elárulta, hol vannak Budapesten a legkedvesebb helyei. A kiadvány sikere arra inspirálta Zsédát és az Alexandra kiadót is, hogy elkészítsék a kalendárium új, 2013-as kiadását is. A naptárban 12 európai nagyváros kapott helyet, egy-egy hónaphoz párosítva őket. A rendező elv pedig az volt, hogy minden hónapra olyan várost ajánljon, ahol éppen akkor történik valami, vagy mert éppen akkor mutatja legszebb arcát.

A legfontosabb események, a naptárba is bekerültek, így segítve az utazások tervezését. Ahogyan a 2012-es kiadványnak, úgy a legfrissebbnek is kihagyhatatlan része a szépségápolás, amit Zséda szintén az utazás tematikájához igazítva állított össze,  olyan praktikákkal, melyekkel bármikor, bárhol a legjobb formánkat hozhatjuk, a legegyszerűbb eszközökkel. És végezetül a könyv bepillantást enged abba is, hogy hogyan utazik Zséda. Három hosszú hétvégét töltött el Európa legcsodásabb részein, melyek élményeit megosztja az olvasókkal. Láthatjuk őt főzni a mesés Toszkánában, dirndl-ben és biciklin a festői szépségű Salzburgban, vagy éppen önfeledten strandolni a közeli Szlovén tengerparton, Portorozban.

A kalendárium tulajdonosa saját útinaplóját is elkészítheti majd, a könyv külön erre a célra kialakított részében.
A Zséda 2013 – Utazz velem! kalendárium méretét úgy terveztük meg, hogy az a legpraktikusabb legyen, vagyis bárhol, bármikor ott lehessen tulajdonosával.

Zséda kalendáriumát mindazoknak ajánljuk, akik szeretnek utazni, akár a képzelet szárnyán is….
A kiadvány az Alexandra Kiadó gondozásában jelenik meg. A kötettel egy időben jelenik meg Zséda 5. lemeze, az Ötödik érzék, a Warner Magneoton (x) gondozásában.

Forrás: Alexandra Kiadó