Székely Csaba Bányavaksága a Szkéné Színházban

Székely Csaba Bányavakság című művét mutatják be szombaton a Szkéné Színházban. Az előadást Csizmadia Tibor rendezésében láthatja a közönség.

A Bányavakság egy trilógia középső része: az első rész a többszörösen díjazott Bányavirág (Vilmos-díj – Nyílt Fórum 2011, A legjobb előadás – POSZT 2012, Vidor Fesztivál 2012, A legjobb dráma – Színházi Kritikusok Céhe 2012), a harmadik pedig az Örkény Színház drámapályázatának győztese, a Bányavíz – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A tavaly Szép Ernő-jutalomban részesült szerző trilógiájának valamennyi része ugyanazon a kis erdélyi bányásztelepülésen játszódik, de más szereplőkkel és más problémakörrel. Míg a Bányavirágban az alkoholizmus, a munkanélküliség és az ezekből fakadó öngyilkosság volt a középpontban, a Bányavakságban a politikai korrupció és az idegengyűlölet témája köré szerveződik a történet. A Bányavíz című darabban az egyház és a pedofília problémaköre kerül előtérbe.

Lőkös Ildikó dramaturg szerint a Bányavakság fontos kortárs magyar dráma, megkerülhetetlen kérdésekről beszél, egyszerre erdélyi, magyar és egyetemes, mindemellett remek formában, humorral. A Bányavakság szereplői hús-vér szörnyetegek, akiknek vannak érzelmeik, szeretik hozzátartozóikat, aggódnak rokonaik sorsáért, és életük egyik legfontosabb feladata széthulló családjuk összetartása. Éppen ezek az emberi célok semmisülnek meg az elkövetett bűnökben, a bűnözésben.

Bár a téma tragikus, krimibe illő, Székely Csaba az első részből már megismert módon sok humorral mutatja be. A Bányavakság mostani előadásának érdekessége, hogy alapvetően ugyanaz a stáb hozza létre, amelyik a Pinceszínházban már sikerre vitte a Bányavirágot – áll a közleményben.

A Szkéné és a FÜGE közös előadásában Kaszás Gergő, Bozó Andrea, Eke Angéla, Tóth József és Széles László játszik, a látvány Czigler Balázs munkája, a dramaturg Lőkös Ildikó.

A Bányavakság ősbemutatóját augusztusban tartották a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciójában Sebestyén Aba rendezésében.

Forrás: MTI