Rászoruló gyerekek látogattak el az etyeki filmgyárba

Az etyeki 7csoda élménytúrához zenészek és élsportolók is csatlakoztak.

Negyven különleges nevelési igényű gyerek látogatott el az etyeki Korda Filmstúdió és Látogatóközpontba csütörtökön a 7csoda élménytúra keretében.

A 8-14 év közötti gyerekek a fővárosból és Pest megyéből érkeztek, vannak közöttük fogyatékkal élők és nehéz szociális körülmények között élők, többségük gyermekvédelmi intézményben él – közölte a Magyar Vöröskereszt csütörtökön az MTI-vel. Az etyeki 7csoda élménytúrához zenészek és élsportolók is csatlakoztak, mások mellett Kozmann György olimpikon kenus, Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető, Szávay Ágnes teniszező, Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakos, Hadfi Dániel Európa-bajnok dzsúdós, Csabai Edvin maratoni kenus világbajnok, Rajnai Réka világ kupagyőztes fitness modell, Kőváry Barna autóversenyző, a Belmondo zenekar és a Talamba Ütőegyüttes.

A programok között szerepelt a Magyar Kaszkadőr Akadémia rögtönzött kaszkadőr showja a New York utcában, ahol a “sérülteket” a vöröskeresztes önkéntesek és a gyerekek látták el szakszerűen. A 7csoda Élménytábor a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntes kezdeményezése: turnusonként 50 különleges nevelési igényű gyermek – köztük fogyatékkal élők, mélyszegénységben élők, gyermekvédelmi gondoskodásban élők – különböző szabadidős programokon és pszicho-szociális fejlesztő foglalkozásokon vesz részt.

Forrás: MTI