Képregényfesztivált tartanak szombaton Szegeden

A műfaj kedvelőit kiállításokkal, előadásokkal és „örömrajzolással” várják a szervezők, a legnagyobb hazai kiadók pedig friss kínálatukból adnak ízelítőt.

Képregényfesztivált rendeznek szombaton a szegedi Somogyi Könyvtárban, ahol a műfaj kedvelőit kiállításokkal, előadásokkal és „örömrajzolással” várják a szervezők, a legnagyobb hazai kiadók pedig friss kínálatukból adnak ízelítőt.

Andóczi Balogh Éva, az intézmény munkatársa az MTI-nek elmondta: az előadásokból kiderül például, hogyan fest az igazi szuperhős, miképpen válnak harcias amazonokból engedelmes mintafeleségek a manga képkockáin és mi jellemezte az amerikai képregényt a „vad 70-es években”.

A képregényfesztiválon idén is alkotói feladat vár majd a rajzolókra. A Szegedi Nemzeti Színház 2013. január 25-én ősbemutatóként tűzi műsorára Pozsgai Zsolt Pipás Pista című zenés tanyawesternjét. A résztvevőknek ebben a témában kell alkotniuk és a színház vezetése a legsikeresebbnek ítélt munkákat felhasználja az ősbemutató promóciójához.

A fesztivál díszvendége az idén 60 éves, animátorként is jól ismert Haui József (a Vízipók-csodapók és a Bucó, Szetti, Tacsi rajzolója), akinek a munkáiból kiállítás nyílik a könyvtárban, valamint képregényeiből megjelenik egy válogatás a Színes Képregénymúzeum című sorozatban. Haui József részt vett többek között Mézga Géza, a Magyar népmesék figurái és Doktor Bubó alakjainak megformálásában is. A művésszel Kiss Ferenc beszélget.

Augusztusban volt ötven éve, hogy Peter Parker először húzta magára jelmezét, az „átlagos szuperhős” Pókembert Tóth László előadása és a Harza Tamás magángyűjteményéből rendezett kiállítás révén ismerheti meg még közelebbről a közönség.

A délelőtti előadások után négy helyszínen, különleges témákban hallgathatnak kerekasztal-beszélgetéseket a fesztivál szekcióelőadásainak vendégei. Egyebek között szó lesz a digitális képregényalkotásról, a kortárs képregények filmes adaptációiról, megjelennek a képregényrajzoló nők és elemzik, hogy milyen a jó képregény.

Forrás: MTI
Bővebb információ: http://www.kepregeny.net/4-szegedi-kepregenyfesztival/