Unokák és nagyszülők hangversenyei a Nemzeti Múzeumban

Szombaton indul a MÁV Szimfonikus Zenekar hagyományos négyrészes ifjúsági koncert sorozata.

Az első előadáson „A zene hatalma ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér” Debussy-idézetet mottóként használva emlékezik a 150 éve született francia zeneszerzőre a sorozat szerkesztője és műsorvezetője, Fenyő Gábor.

Délelőtt 10-kor, majd fél 12-kor elhangzik a Gyermekkuckó ciklus, a Két tánc hárfára és vonószenekarra és a Kis szvit. A kétszer egymás után felcsendülő koncerten hárfán közreműködik Razvaljajeva Anasztázia, vezényel az állandó vendégkarmester, Rodrigo de Carvalho.

A 8-14 éves korosztálynak szánt sorozatban a hangszerbemutatók mellett mindig műsorra kerülnek kamarazenei produkciók is, de alapelv, hogy felcsendüljenek zenekari művek is. Az Unokák és nagyszülők hangversenyeinek egyik fő célja a hangversenyre járó új nemzedék bővítése és megerősítése.

A zeneműveket kiegészítve, a műsorhoz igazodva alkalmanként sor kerül énekesek, prózai és hangszeres előadóművészek, táncosok fellépésére, ritkábban filmvetítésre is. Január 12-én a Muzsikáló könyvek című előadáson a romantika nagy íróival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Forrás: MTI
,