Csütörtökön kezdődik a 16. Faludi Nemzetközi Amatőr Filmszemle

A kezdeményezés az elmúlt 15 évben hazai és külföldi amatőr alkotók százait szólította meg Ausztráliától Svédországig, az Egyesült Államoktól Iránig – mutattak rá.

Csütörtökön kezdődik a háromnapos 16. Faludi Nemzetközi Amatőr Filmszemle, amelyhez kapcsolódóan negyedik alkalommal rendeznek fotópályázatot is a fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mint írták, a Faludi Ferenc Akadémia filmszemléje idén a hűség témáját állítja középpontba. Emlékeztettek arra, hogy az első filmszemléjükre 1996-ban tíz alkotás érkezett, a legutóbbi alkalommal pedig már 138-ra emelkedett a versenyző filmes közösségek száma (22 országból 138 film, valamint 146 fotográfia).

Megjegyezték: a nevezők életkora a 14-16 évesektől a 40-50 évesekig terjedt, azonban leginkább a 18-30 éveseket foglalkoztatják témafelvetéseik. Megemlítették, hogy az elmúlt tizenöt évben díjazott filmjeik közül több bekerült a Magyar Filmszemle versenyprogramjába, illetve későbbi nevezéseik során nemzetközi elismeréseket is szereztek.

Eddigi pályázóik közül budapesti, illetve külföldi színház és filmművészeti egyetemi hallgatók is megtalálhatók voltak, akiknek első munkáit archívumuk őrzi, ezek többek között képzéseik, filmklubjaik egyik állandó vetített képanyagát szolgáltatják – tették hozzá.

A versenyre bejutott alkotásokat a filmszemle három napja alatt az információs filmvetítésekkel párhuzamosan az alkotók és a szakmai zsűri jelenlétében nyilvános vetítés keretében mutatják be.

A zsűriben a nevezők évről évre a filmes szakma neves alkotóival találkozhatnak, elfogadta már az akadémia meghívását mások mellett Bereményi Géza, Dér András, Gyarmathy Lívia, Hajdu Szabolcs, Mispál Attila, Pálfi György, zsűrielnökként pedig szerepelt Krzysztof Zanussi, Jaczek Petriczky, Pupi Avati és Jerzy Stuhr is.

A fotópályázat zsűrijét szintén elismert magyar fotóművészek alkotják, akik a filmes zsűrihez hasonlóan nyilvános értékelésen osztják meg tapasztalataikat a fiatal alkotókkal. Az ingyen látogatható szemle hétvégéjén az Uránia mozi egész nap nyitva áll az érdeklődők előtt.

A támogatók pénzdíjakat, kamerastatívokat, stúdióhasználatot, multimédialejátszókat, szoftvereket, oktató DVD-ket, folyóirat- előfizetéseket, tiszteletjegyeket, fotógépeket ajánlottak fel a pályázóknak.

Forrás: MTI