Színházban az egyik legismertebb magyar film

Bacsó Péter A tanú című alkotásának színpadi változatát mutatja be a Thália Színház december 6-án Csányi Sándor, Szombathy Gyula és Cserhalmi György főszereplésével.

Bacsó Péter A tanú című filmje alapján a színház felkérésére Hamvai Kornél írt darabot, amelyet Balikó Tamás állít színpadra. Kállai Ferenc, Both Béla és Őze Lajos legendás szerepeiben pedig olyan népszerű színészeket láthat a közönség, mint Csányi Sándort (Pelikán József gátőr), Szombathy Gyulát (Bástya elvtárs) és Cserhalmi Györgyöt (Virág elvtárs) – áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Bacsó Péter 1969-ben rendezte mára kultuszfilmmé vált alkotását. A túlságosan is „életszagúra” sikerült filmszatírát a korabeli kultúrpolitika még a bemutató előtt betiltotta, így tíz évet kellett várni arra, hogy a közönség is láthassa. A Rákosi-korszak koncepciós pereit megidéző alkotásban az emberek a hetvenes évek végén is ráismertek az akkori hatalom torz lélektanára és groteszk humorában a kor mindennapjait fedezték fel.

Az alkotást időtállóvá az írói és színészi zsenialitás tette, amely olyan szállóigévé lett mondatokat eredményezett, amelyeken ma is elmosolyodik mindenki. Ki ne emlékezne arra, hogy „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”, „Az a gyanús, ami nem gyanús.”, vagy hogy „Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.”? – áll az előadás ismertetőjében. A film forgatókönyvéből írt darab groteszk humorával nehéz történelmi kort elevenít fel, és nem hiányoznak belőle a jól megszokott szófordulatok, mindenki által ismert nagy mondatok sem.

Fotó forrás: Wikipédia
Forrás: MTI