Az év természetfotói – Magyarország 2012

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 2012-ben huszadik alkalommal hirdette meg természetfotós pályázatát. A világszínvonalú pályamunkák ebben az évben is a természet szépségét, erejét hirdetik és ráirányítják a figyelmet az ember környezet iránti felelősségére.

“Az idén húszéves Magyarország legnagyobb, egyben Európa egyik legjelentősebb természetfotós pályázata, a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa verseny. A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott magyar természetfotósok ismét kitettek magukért: a sok ezer, szebbnél szebb képből készült válogatás a világ egyetlen kiállítótermében sem vallana szégyent. A hagyományoknak megfelelően idén is átnyújtjuk olvasóinknak a pályázat díjnyertes fotográfiáit, valamint azokat a kiváló képeket, amelyeket a zsűri az értékelés utolsó fordulójában ugyan nem jutalmazott, ám a legértékesebbek közé sorolt. Méltán mondhatjuk tehát, hogy az ebben az albumban látható képek valóban “Az év természetfotói”!”
Radisics Milán, a naturArt elnöke

A könyv az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.

Forrás: Alexandra Kiadó