Nyolcezerötszáz éves kutat tártak fel Izraelben

Nyolcezerötszáz éves kutat, benne pedig két emberi csontvázat tártak fel Izrael északi részén, Jezréel völgyében autópálya-építés során.

A kút, amelyet “Izrael” első földművesei ástak, 8 méter mély, átmérője pedig 1,3 méter. Felső részének falát kövekkel rakták ki, az alsót pedig sziklában mélyítették, míg el nem érték a vízhozó réteget – olvasható az Izraeli Külügyminisztérium honlapján .

“Az újkőkori kutak világszerte igen ritkák, ennél csak két idősebbet sikerült feltárni – az egyiket Cipruson, a másikat Izraelben. A kútásás minden bizonnyal az állattenyésztés kezdetéhez köthető, amikor a neolitikum embere meg akarta védeni vízforrásait a szennyeződéstől, ezáltal elzárta az állatoktól” – hangsúlyozta Omri Barzilai, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) őskori osztályának a vezetője, hozzátéve: az ásott kutak másik előnye, hogy állandó vízforrást biztosítanak.

“A prehistorikus kutak feltárása révén többet megtudhatunk annak a kornak a kultúrájáról és gazdaságáról, amikor még +nem találták fel+ a fazekasságot és fémművességet” – emelte ki Omri Barzilai.

 Jotam Tepper ásatásvezető régész ismertetése szerint a kútban egy 19 év körüli nő földi maradványait, valamint egy idősebb férfi csontvázát találták meg. A feltárások során nem derült fény arra, hogy a két személy véletlenül esett-e a kútba, vagy gyilkosság áldozata lett. Mindenesetre a kutat, amely egy földműves-település szélén volt, többé nem használták a falu lakosai.

Az ásatások során rengeteg eszköz, egyebek közt nyílhegyek, valamint kovakőből pattintott, fogazott sarlók kerültek elő, amelyeket aratáskor használtak a Jezréel-völgy első földművesei.

A kútban állati csontokat, szerves maradványokat, valamint faszenet találtak, ezekből a leletekből megismerhető, hogy milyen állatokat háziasítottak és milyen növényeket termesztettek a korai “izraeli” földművesek.

(http://www.mfa.gov.il/MFA/History/Early+History+-+Archaeology/Stone_Age_well_Jezreel_Valley_8Nov-2012.htm)

Forrás: MTI