Ablakszobrok nyílnak a színház ablakaiban

Diákok által készített Ablakszobrok díszítik novemberben a Miskolci Nemzeti Színház ablakait

A SziTu – Színház és Tudás program keretében

 A Miskolci Nemzeti Színház nem mondhatja majd, hogy nem lesz mit kitennie az ablakba. A Nagy Csomagolás sikere után újabb terv született a miskolci művészeti iskolákkal. A Színház Déryné utcai homlokzatának 13 ablaka szinte kínálja magát: kandikáljon ki rajtam valami.

Hét miskolci művészeti iskola diákjai tanáraik vezetésével egy-egy háromdimenziós, tehát térbeli alkotást készítenek, melynek témája: „Az ember”. Az Ablakszobrok viszonylag nagyméretű, közel 4 négyzetméter alapfelületű plasztikák, amelyek gipszből, műanyagból, fóliából, drótból, hulladékokból, esetleg már nem használt színházi kellékekből készülnek, attól függően, kinek mennyire élénk a fantáziája, és ki mit talál a háza táján.

A szobrok között lesz tető felé mászó sárkány, vagy Ádám és Éva egy almával, óriásceruza, amely az égre rajzol egy repülőt, egy másik ablakban ott lesz a teljes Széchenyi utca egy mulatozóval, de lesz ablakból kirobbanó három kerékpáros is. És hogy ezt honnan tudjuk? Az iskolák elkészítették elképzeléseik kicsinyített hű másait, melyek már megtekinthetőek a Miskolci Nemzeti Színház első emeleti társalgójában.

A legötletesebb pályaművekre szavazni is lehet a színház facebook-oldalán (www.facebook.com/miskolcinemzetiszinhaz) és a helyszínen, sőt, a makett mellett elhelyezett Vendég-rajzkönyvbe rajzos üzeneteket lehet küldeni az iskoláknak.

A szobrokat november 12-ig készítik el a színház segítségével az iskolák, eddig tart a szavazás is, a kiállítást november 13-án, kedden, az Úri muri című előadás előtt, 18 órakor nyitja meg a színház az iskolákkal közösen különleges fényjáték és térzene kíséretében.

Együttműködő iskolák:

Avasi Gimnázium
Balázs Győző Református Líceum
Gábor Áron Szakközépiskola
Kaffka Margit Általános Iskola
Munkácsy Mihály Általános Iskola
Szemere Bertalan Szakközépiskola
Zrínyi Ilona Gimnázium
 

Forrás: www.nmsz.eu

,