Pjotr Iljics Csajkovszkij / Kurt-Heinz Stolze / John Cranko
Anyegin
Balett három felvonásban
Bemutató: Magyar Állami Operaház, 2012. november 3., 4., 19:00
Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Hangszerelte: Kurt-Heinz Stolze, Koreográfus: John Cranko
Színpadra állító balettmester: Agneta Stjernlöf-Valcu, Betanító balettmester: Victor Valcu
Díszlettervező: Thomas Mika, Jelmeztervező: Thomas Mika / Maren Fischer
Jelmeztervező asszisztens: Diana Eckmann, Világítástervező: Steen Bjarke
Karmester: Csányi Valéria / Héja Domonkos / Déri András
Tatjana: Aliya Tanykpayeva / Radinya Dace
Anyegin: Oláh Zoltán / Liebich Roland
Olga: Felméry Lili / Pap Adrienn
Lenszkij: Leblanc Gergely / Medvecz József / Majoros Balázs
Gremin: Apáti Bence / Szirb György
Madame Larina: Kőszegi Katalin / Gikovszki Sznezsana
Dada: Soós Erika
További előadások: november 4., 7., 9., 15., 17., 24., 2013. március 21., 22., 24., 27.
Az 1927-es születésű, Dél-Afrikai származású John Cranko az 1960-as években koreografálta mára világhírűvé vált Anyegin-balettjét. A művet 1965 áprilisában mutatta be a Stuttgart Ballet; ahogyan két évvel később a szerző által átdolgozott változatot is. John Cranko 1973-as halála óta a darab jogtulajdonosa a stuttgarti együttes, amelynek vezetői az Anyegin színrevitelét szigorú szabályok és komoly követelmények szerint engedélyezik az egyes országok balett társulatainak.
A Puskin verses regénye alapján készült táncszínpadi művet, csakúgy, mint Cranko egyéb koreográfiáit a legnagyobb presztízsű nemzetközi színpadok – mint például a New York-i Metropolitan, a Covent Garden, a müncheni Bajor Állami Balett, a berlini vagy a bécsi opera – folyamatosan repertoáron tartják. Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója most visszaemeli a társulat kínálatába az Anyegint, amelynek jogait néhány éve elvesztette a budapesti együttes. A lehetőség visszaszerzése balettdiplomáciai áttörésként is értékelhető, melynek nyomán a jogtartók küldöttei megbizonyosodtak az Operaház balett társulatának magas szintű kvalitásairól, ezután köttetett meg a megállapodás.
Bár a darab hazai bemutatója tíz esztendeje lezajlott, a 2012-es színrevitel a zászlóshajók közé navigálja a Magyar Nemzeti Balett társulatát. A Thomas Mika által tervezett új díszlet- és jelmezkollekcióban ugyanis a világon még csak néhány együttes tartja műsoron az Anyegint.
Thomas Mika klasszikus és modern balett előadásokhoz készített díszlet-, jelmez- és világításterveivel vált ismertté világszerte. A Hamburgi Színházművészeti Főiskolán végzett rendező szakon, majd mindössze 25 évesen, a Berlini Operaház balettegyüttese felkérésére, elkészítette első díszlet-jelmeztervét. Olyan neves koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Edward Clug, Leo Mujic vagy Kevin O’Day.
A klasszikus balett gyöngyszemei közül Derek Deane Kaméliás hölgyéhez és a halhatatlan John Cranko Anyeginjéhez, valamint Rómeó és Júliájához alkotott terveket, olyan kiváló együttesek számára, mint a Stuttgart Ballet, a Berlini Állami Balett, a szöuli Universal Ballet, a Kínai Nemzeti Balett vagy a Flandriai Királyi Balett. A budapesti Anyegin-produkció mellett jelenleg egy augsburgi Kevin O’Day produkción és egy chicagói, egész estés, Chagall ihlette baletten dolgozik.
A november 3-ai bemutatót hónapokkal megelőző szereplőválogatás a stuttgarti mesterek felügyeletével történt. A megfelelő karakterek kiválasztása után a jogtulajdonosok kérték fel és delegálták a betanító balettmestereket. A felkészülést Agneta Stjernlöf-Valcu és Victor Valcu, a Svéd Királyi Balett koreográfusa és egykori szólistája segítette. A stockholmi mesterpáros 2010-ben a Svéd Királyi Balett számára, majd a milánói Scalában tanította be az Anyegint, 2011-ben Buenos Airesben és Szöulban szintén közösen állították színpadra Puskin világhírű művét. Agneta Valcu az Opera magazinnak adott nyilatkozatában kiemelte: lenyűgözi a Magyar Nemzeti Balett együttesének technikai iskolázottsága, a szólisták kiváló előadói képessége. Hozzátette, hogy a nagyszámú tehetséges fiatal férfitáncos jelenléte másutt ritkaság, emellett előnyként értékelte a táncosok kulturális ismereteit.
Kazah balettcsillag debütál a Magyar Nemzeti Balett Étolile-jának partnereként
A Magyar Nemzeti Balett kötelékében a 2012/2013-as évadtól új prímabalerinát üdvözölhet a közönség. Aliya Tanykpayeva a 2003-as Luxemburgi Nemzetközi Balettverseny nagydíjasa, a Kazahsztáni Klasszikus Balett Intézetben végzett. Pályáját az almati-i Állami Balettegyüttesnél azonnal első magántáncosi pozícióban kezdte, két év múlva pedig a leghíresebb orosz balettiskolákban végzett táncosokat foglalkoztató Imperial Russian Ballet együttesének szólistája lett. 2005-től a bécsi Staatsoper, 2009-től a Zürichi Operaház színpadán táncolta el a balettirodalom legnagyobb klasszikus női főszerepeit, emellett számos kortárs darabban is színpadra lépett.
Tatjana szerepében Oláh Zoltán első magántáncos partnereként debütál a Magyar Állami Operaházban. A címszerepet táncoló Oláh Zoltán táncművész a Magyar Állami Operaház történetében, a 2011/2012-es évad végén, elsőként vehette át a friss alapítású Étoile-díjat, amelyet az idei évad teljes hosszában egyedüliként visel a Magyar Nemzeti Balett társulatában. Oláh, aki a darab 2002-es bamutatóján Lenszkij szerepét táncolta, idén új karakter megformálásával mutathatja meg tudását Cranko darabjában.
John Cranko Anyeginje igazi sikerdarabnak ígérkezik a Magyar Nemzeti Balett előadásában. A látványos és bravúros színpadi megoldásokkal átszőtt, gazdag koreográfiai lépésanyagot a közönség könnyen értelmezi, a táncosoknak ugyanakkor komoly kihívást jelent.
A bemutatón a Magyar Állami Operaház zenekarát Héja Domonkos megbízott főzeneigazgató vezényli.
„Jelenléte még ma is érezhető” – Horst Vollmer John Crankóról
John Cranko nem volt teljesen ismeretlen, amikor Stuttgartba érkezett, hiszen addigra Nagy Britanniában fiatal és ígéretes koreográfusként nagy hírnevet tudhatott magáénak; 1958-ban ő állította színpadra Prokofjev Rómeó és Júliáját a Milanói Scala társulatánál. Benjamin Britten művének, a Pagodák hercegének premierjének köszönhetően, melyet a brit Királyi Balett számára rendezett meg 1957-ben, vendégkoreográfusi meghívást kapott a Württembergi (ma: Stuttgarti) Színháztól 1960-ban. A színház igazgatója, Walter-Erich Schafer, akinek a közreműködése nélkül Cranko és társulata későbbi sikere elképzelhetetlen lett volna, 1961-ben, a Pagodák hercege bemutatóját követően kinevezte Crankót a színház új balettigazgatójává. Crankót megelőzően, aki haláláig maradt ebben a pozícióban (illetve időközben megszakításokkal a müncheni Bajor Állami Opera Balett főkoreográfusa is volt), Nicholas Beriozoff már sokat tett annak érdekében, hogy az alapokat lefektesse. Mindezek ellenére Stuttgart, akárcsak a háború utáni Németország egésze, nagyrészt ismeretlen volt a balettvilág számára. A többi nyugat-német város számára példaként szolgált az, ahogy John Cranko olyan baletthagyományt teremtett, mely alapítójának halála után is megmaradt. Nem valószínű, hogy Nagy-Britanniában bármikor is hasonló lehetőséget kaphatott volna.
John Crankónak, aki már kapstadti diákkorában elkezdett koreográfiával foglalkozni, különleges érzéke volt a több felvonásos, narratív balettek rendezéséhez. Számos ilyen típusú művel gazdagította a nemzetközi repertoárt, és ezek mind a műfaj klasszikusaivá váltak. Cranko meg volt róla győződve, hogy a meglévő szűkre szabott repertoár állandó bővítésre szorul. A legkiemelkedőbb munkái között említhetjük Prokofjev Rómeó és Júliáját (a stuttgarti változatot, melynek főrendezőjeként 1962-ben a sajtó és a közönség elismerését egyaránt kivívta), az Anyegint, melyet Csajkovszkij zenei montázsához koreografált (a premiert 1965-ben tartották, és 1967-ben átdolgozásra került), továbbá a Makrancos hölgyet (mely 1969-ben született Domenico Scarlatti zenéjével és Cranko munkatársa, Kurt-Heinz Stolz átdolgozása alapján). Ezeket a baletteket jelenleg is számos nemzetközi társulat táncolja, míg Cranko egyéb nagy balettjei, a Hattyúk tava, a Diótörő és a Carmen a stuttgarti együttes megítélése és repertoárja szempontjából tekinthetők lényegesnek.
John Cranko stílusa nem gyakorolt akkora hatást a balettre, hogy egy új táncnyelv kialakításáról beszélhetnénk. A klasszikus tánc alapjaira támaszkodva dolgozott, melyet úgy igyekezett átalakítani, hogy megfeleljen a kor szellemének. George Balanchine neoklasszicizmusa Cranko koncertműveiben érhető tetten (pl. L’estro Armonico to Vivaldi (1963). Mindazonáltal a fokozottan drámai és kifejező pas de deux-k tekinthetők leginkább jellegzetesen „crankóinak”, mivel azok a nagybalettekben fordulnak elő. Ezenkívül Cranko balett-társulati vezetőként és az új, egész estés balettek alkotójaként gyakorolta a legnagyobb hatást – nem kis mértékben a Hamburgi Balett jelenlegi igazgatójára, John Neumeierre. Cranko vezetése alatt számtalan koreográfus, rendező, balettmester, oktatási szakember és táncos emelkedett ki a Stuttgarti Balett környezetéből, akik szintén jelentősen hozzájárultak a klasszikus tánc fejlődéséhez a Német Szövetségi Köztársaságban. A Württembergi Színházhoz kapcsolódó balettiskola, melyet Cranko balettmesterének, Anne Woolliansnek a segítségével hozott létre a nagy nemzetközi iskolák mintájára, az első igazán szakmai jellegű szakakadémia volt az NSZK-ban. John Cranko szerepét, mely nemcsak Németországban, de a nemzetközi táncvilágban is érezhető volt, nem lehet eléggé hangsúlyozni. S ily módon jelenléte a mai napig érezhető.
Forrás: www.opera.hu