Magyarok forgattak utoljára a II. világháború előtt Varsóban, ahol most mutatják be a filmet

A varsóiak egy hét múlva tekinthetik meg az Áll a bál című magyar játékfilmet, amelyben a II. világháború kitörése előtt néhány nappal a magyar alkotók megörökítették a német megszállók által később elpusztított lengyel főváros panorámáját.

A budapesti Lengyel Intézet által a Magyar Filmarchívumban megtalált, a lengyelek számára történelmi dokumentumnak számító filmet 1939 augusztusában forgatták Varsóban. A sors iróniája, hogy az alkotást egy hónappal később, szeptember 28-án mutatták be Magyarországon: azon a napon, amikor a lengyel főváros megadta magát a német megszállóknak.

A film eredeti tekercs nagyon jó állapotban maradt fenn – mondta a Gazeta Wyborcza című napilap hétfői kiadásának Tischler János, a Varsói Magyar Kulturális Intézet (VMKI) igazgatója. Ez azért is rendkívüli, mert a budapesti archívum az 1944-45-ös ostrom alatt nagy részben megsemmisült.

A magyar romantikus vígjáték lengyelországi premierjét a VMKI és a Varsói Felkelés Múzeuma (Muzeum Powstania Warszawskiego) szervezi. Az MTI értesülései szerint vetélkedőt is indítanak a lengyel főváros szerelmeseinek, akiknek fel kell ismerniük a – YouTube-on is megtekinthető – filmrészleteken látható varsói palotákat, városrészeket. A feladat nem egyszerű, hiszen a mai belvárost fényképek, festmények alapján rekonstruálták: a filmen megörökített épületek zöme a háború során elpusztult, nagyrészt a kivonuló náci csapatok robbantották fel ezeket.

A Bánky Viktor rendezésében készült filmben olyan nagy magyar színművészek szerepeltek, mint Szeleczky Zita, Pataky Jenő és Simor Erzsi. A történet egy fiatal, szegény diplomata és egy hercegi családból származó kisasszony nagy szerelméről szól. Amikor az ifjú hölgy rokonai szét akarják őket választani, a kisasszony párja után Varsóba szökik.

Az 1939-ben filmezett Varsó gyönyörű európai nagyváros. A modern kirakatokkal dicsekedő, tiszta központban készített felvételeket néhány külvárosi kép ellenpontozza.

Forrás: MTI