Nyitott Műtermek Délutánja

A Nyitott Műtermek Délutánja elnevezésű újszerű kezdeményezés kapcsán ismert kortárs képzőművészek nyitják meg műhelyeik ajtaját október 14-én a közönség előtt.

Idén ősszel először kerül megrendezésre a Nyitott Műtermek Délutánja, amelynek célja, hogy a közönséget közelebb hozza a kortárs képzőművészethez – adták hírül a szervezők.

A program különleges élményt ígér az érdeklődőknek, hiszen a művészeket és munkáikat saját alkotó terében ismerhetik meg a látogatók, így szinte szemtanúi lehetnek a művek születésének.

Az esemény során 30 ismert magyar kortárs alkotó nyitja meg műtermét: az Amadeus Alkotóházban Bárdosi Katinka, Békési Ervin, Hack Ferenc, Kárpáthegyi István, Kusnyar Eveline, Pánya Zoé, Rabóczky Judit, Sipos Eszter, Szabó Franciska várja a látogatókat, az Ateliers Pro Arts házában pedig Brezina Zoltán, Szabó Ágnes, Szabó G. Beáta, Verebics Ágnes fogadja a közönséget.

Az Átjárók Csoport tagjainak, Gesztelyi Nagy Zsuzsának, Osgyányi Sárának és Schnedarek Rékának a munkái a Vörösmarty utcában, a Budapest Art Factory stábjának (Herman Levente, Juhász Dóra, Kucsora Márta, Szász Sándor) alkotásai pedig a Vizafogó utcában tekinthetők meg.

Kinyit még a Lehel úti kollektív műterem, ahol Bács Emese, Holló István, Fekete László és Varga Patricia Minerva dolgoznak, valamint a Marble House is, ahol Osgyányi Ranvig Rózával, Richter Zsuzsával és Süveges Ritával lehet találkozni.

Kontra Ágnes, Szanyi Péter, Hervé Lóránth Ervin és Kiss Márta önálló műtermeiket mutatják be az érdeklődőknek az esemény kapcsán.

A programon lehet majd beszélgetni, kérdezősködni, nézelődni, ismerkedni és új dolgokat felfedezni – ígérik a szervező művészek.

A pontos helyszínekről és a jegyinformációkról a www.nyitottmutermek.hu oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI