Összegyűjtötték Pilinszky és József Attila életművét

Új megvilágításba helyezi József Attila és Pilinszky János életművét az október 9-én, kedden induló Kaleidoszkóp VersFesztivál négy önálló versszínházi és zenés előadása. Igazi kuriózum a költészet, a színház és a zene kedvelőinek, hogy a két költő alkotásait több feldolgozásban is megnézhetik Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban.

Pilinszky János alkotásait kedden a Szabó Balázs Band ágyazza folkos-funkys zenébe, a Művészetek Palotájában debütált Széken és ágon című estjének a fesztiválra átültetett változatában. Az előadás az irodalom, a színház és a könnyűzene karöltése. A zenekar frontembere, Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után megalakította saját zenekarát, amellyel egyre nagyobb sikereket ér el. A keddi előadás főszereplője, Pilinszky János a fiatal énekes legkedvesebb költője, akiről így nyilatkozik: „Első találkozásom Pilinszky Jánossal egy hideg téli estén történt, amikor magányos könyvek között, egy idegen albérletben sorokat kerestem, szomorúság ellen. Sok éve már, hogy dúdolva olvasgattam a kopott lapokat… Most, hogy a versek dalok lettek, már csak annyi van hátra, hogy ez az ének formát öltsön egy különös estében.”

Másnap, szerdán a Pannon Várszínház a Pilinszkyre oly jellemző apokaliptikus víziót mutat be Élőképek címmel. A költészet és a színház határán született zenei szerkesztésű játék a költőre jellemző apokaliptikus vízió, kultúrtörténeti utalásokkal, mégis mindenki számára ismerős érzésekkel, emberi helyzetekkel. Meghökkentő látvány, felkavaró érzelmek, különleges teatralitás, gyönyörű szöveg és érzékeny színészi játék ígér izgalmas, a megszokottól alapvetően eltérő színházi estét. Pilinszky János látomását Schaár Erzsébet megdöbbentő szoborkompozíciói, klasszikus zenei részletek egészítik ki, helyezik új dimenzióba.

Csütörtökön József Attila kerül a középpontba, a költőről szóló két előadás egymást követi, hogy az érdeklődők mindkét versszínházi produkciót megnézhessék. A Holdvilág Kamaraszínház a közösség és a magány metszéspontjait keresi a J.Ars Poetica című előadásban. Egy belső mozgás történetét mutatja be, amely az előadás szabadságát formává alakítja: József Attilát. A Székelyudvarhelyről érkező Tomcsa Sándor Színház művésze, Turi Bálint a költő Juhász Gyulának írt mesterszonettjének létrejöttét dolgozza fel a színész alkotófolyamatán keresztül, Ajtót nyitok címmel. Megfogalmazza ars poeticáját, bepillantást engedve a költő belső mikrokozmoszába. Vers-asszociációk, képek, gondolatok építkezése látható az alapoktól a “kulcsrakész” állapotig. Az Ajtót nyitok című előadás különlegessége, hogy az előadó hét évig viaskodott, míg végül úgy érezte, megérett József Attila tolmácsolására. Az önálló esten József Attila elsősorban kevésbé közismert korai költeményeiből, Dsida Jenő és Márai Sándor verseiből áll össze a kerek történet, amely játékos dialóg a nézőkkel egy intim közegben.

A színházi és a zenés feldolgozásokon túl a költők visszaköszönnek a Kaleidoszkóp VersFesztivál saját képzőművészeti tárlatán is: a fesztivál első napján nyílik Porpáczy Zoltán formabontó versplakát-kiállítása a színház galériájában, amely egész héten ingyenesen látogatható.

Október 9-től 14-ig a Pilinszky és József Attila mellett többek között Ady Endre, Arany János, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Szép Ernő, Wass Albert, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Kiss Dénes, Kovács András Ferenc és Magyari Lajos művei kerülnek színpadra a VersFesztiválon.

Nem akármilyen vershét lesz, a kedden induló nyíregyházi Kaleidoszkóp nyújtja az eddigi legerősebb programot a nézőknek – ígéri Lutter Imre fesztiváligazgató. Igazi katarzisokat, vidám perceket és komoly életérzéseket, hangulatokat tartogat a VersFesztivál: a vers minden létező formája színpadra, vászonra, zenébe kerül, hazai és határon túli művészekkel. Új arcát mutatja meg Koltai Róbert, aki a szerelmes és a szenvedő Móricz Zsigmondot alakítja, és az író eddig nem ismert emberi oldalát tárja elénk. Országos ősbemutató lesz József Attila mindentudója, Galkó Balázs előadása, amit a színész improvizációs táncelemekkel tesz elementárissá. Székhelyi József eddig nem hallott saját verseit viszi színre Gerendás Péterrel, aki a zenei keretet adja a közérzeti hangoskönyvhöz. A Barátok közt sorozatában Berényi Andrást alakító R. Kárpáti Péter olyan különleges lírai estet mutat be, amelyben a zene formálódik verssé, Demjén, Presser és Dusán sorai lopnak könnyeket a szemünkbe. A színházi csemegék sorát gazdagítja Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán előadása is, a WaX (William alias X – Shakespeare nyomán), amely kicsit drámai, kicsit humoros, elgondolkodtató létdráma a művészetről a szerző, Csikós Attila révén.

A fesztivál első napja koncertnap, de szinte minden nap lesz zenés program. A Szabó Balázs Band mellett fellép Dobó Dániel és Gömbös Gyula, az Újhold zenekar, az Ostinato együttes és Huzella Péter. Gosztola Adél legendás Karády-sanzonokat, a szlovákiai Kicsi Hang és a Gondola zenekar klasszikus és modern verszenéket mutat be.

A diákokat, pedagógusokat azzal csalogatja a Magyar Versmondók Egyesülete, hogy az iskolai tananyagot most izgalmas előadásként láthatják viszont a színpadon. Nincs már jegy a Csongor és Tündére, a Kávészünet koncertjére és a Tetemre hívásra. Van azonban Kuncz László egyszemélyes versszínházi előadására, amely A helység kalapácsát dolgozza fel. Megnézhetjük a Nyíregyházi Főiskolától az Aucassin és Nicolette ófrancia pajzán széphistóriáját, és Latinovits tanítványa, Havas Judit Ady-estjét is. A részletes program a versfesztival.hu oldalon található, jegyet a színház Országzászló téri jegyirodájában és a jegymester.hu rendszerében válthatnak az érdeklődők.