Megújult a Katona József Színház

Befejeződött a Katona József Színház nyári hónapokban végzett átépítése, amelyet követően nemcsak új belsővel, hanem új funkciókkal is várja nézőit.

Megújult belső terekkel, számos különleges eseménnyel, egész nap nyitva tartó kávézóval valamint egy könyv- és ajándékbolttal várja szeptembertől nézőit az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Katona József Színház. A könyv- és ajándékboltban a színházhoz és művészeihez kapcsolódó egyedi ajándék- és emléktárgyak mellett széles választékban kaphatóak szépirodalmi művek – több nyelven -, drámairodalom, színházi szakirodalom és gyerekkönyvek – áll a színház MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Készpénzmentes kávézó

Mint írják, az egész nap nyitva tartó – a MasterCarddal közösen kialakított – K:antin kávézó sajátossága, hogy Európában egyedülállóan készpénzmentes vendéglátóhelyként működik. Reményeik szerint az új kulturális tér nemcsak a színházba járók, hanem a belvárosba látogatók és az ott lakók célpontjává is válik.

A közlemény szerint Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója a kávézó csütörtöki megnyitóján elmondta: céljuk a színház határainak kiterjesztése volt, az, hogy az nézőik számára mostantól egy olyan kulturális közösségi teret hozzanak létre a város szívében, amely Magyarországon példa nélküli. A Katona indulása óta, az elmúlt három évtizedben mindig is új utakat keresett a művészi munka terén, most ugyanígy újításra törekedtek.

“Azt gondolom, hogy ma, amikor a kulturális intézmények működési háttere gyökeresen átalakul, komoly hangsúlyt kell fektetnünk a nonprofit és a versenyszféra együttműködésére” – idézi a közlemény az igazgatót. Máté Gábor kitért arra is, hogy a Katona 30 éves évfordulóját az előcsarnok megújulása mellett különböző rendezvényekkel, különleges eseményekkel is megünnepelik, amelyek az egész évadot végigkísérik. A programok sorát októberben műsoros est nyitja, amelyen részt vesznek a Katona történetének meghatározó színészei, alkotói.

Belakják a Petőfi Sándor utcát

A tervek között szerepel emellett a Petőfi Sándor utca nagy részének “belakása”: késő ősszel több héten keresztül az elmúlt három évtized emblematikus katonás előadásainak nagy méretű fotói díszítik majd a kandelábereket. Két kiállítás nyílik a Fugával, a Budapesti Építészeti Központtal közösen 2013 elején. Az első februárban Koncz Zsuzsa színházi fotóiból, majd márciusban katonás relikviákból és ikonikus előadásaink jelmezeiből áll össze egy tárlat, amelynek záróeseménye egy aukció lesz.

Folytatódik a Katona dokumentumszínházi sorozata is, amely ezúttal a Katona történetének egy-egy fontos eseményét, arcát mutatja meg, így a megalakulás eseményeit, illetve Major Tamás és Gobbi Hilda életének néhány pillanatát. A jubileumi évad végén egy különleges Szép Ernő-estet visznek színre, amelyet a Katona korábbi tagja, Benedek Miklós állított össze a Katona egyik alapító színművésze, Szacsvay László számára.

Forrás: MTI