Filmklubot szervez a Magyar Művészeti Akadémia

A 8 bérletben összesen 53 alkotást vetítenek, ezeket 250 magyar filmből az akadémia tagsága válogatta össze szavazással.

Az MMA filmklubjának 8 bérletében összesen 53 alkotást vetítenek, ezeket 250 magyar filmből az akadémia tagsága válogatta össze szavazással – mondta el Tóth Klára, az MMA audiovizuális referense a filmklubot beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Tóth Klára szerint a vetítendő mozgóképek 80 százaléka irodalmi alapanyagból született, a legtöbb filmmel Fábri Zoltán rendező van jelen a válogatásban. A referens szerint ez azt mutatja, hogy a háromszoros Kossuth-díjas alkotó életműve „nincs a helyén kezelve” a magyar közgondolkodásban.

A válogatásból kimaradtak fontos filmek és belekerültek olyanok, amelyeknek nem feltétlenül kellett volna – hangsúlyozta Pintér Judit esztéta, akinek a filmek tematikus csoportokba rendezése volt a feladata. Kiemelte: az Uránia mozi Fábri termében hétfő esténként 18 órakor kezdődő vetítésekre meghívtak esztétákat, majd az MMA felkért tagjaival, a filmek alkotóival hallható beszélgetés, amelybe a közönség is bekapcsolódhat.

Sára Sándor filmrendező-operatőr, a programsorozat ötletgazdája szerint a filmklub célja, hogy újraértékeljék, újranézzék a legismertebb 20. századi magyar filmeket. A Kossuth-díjas alkotó hangsúlyozta: „volt magyar nemzeti filmgyártás, azt nem most kell megteremteni”. Sára Sándor beszélt Szőts Istvánhoz fűződő barátságáról is. „A tanítóm, példaképem, mesterem volt” – jelentette ki az alkotó hozzátéve, hogy minden munkáját megmutatta a rendezőnek. Arra a kérdésre, hogy miért nem vetítenek dokumentumfilmeket is a filmklubban, Sára Sándor azt felelte, hogy amennyiben a 2014 tavaszáig zajló programok sikeresek lesznek, indítanak egy filmklubot dokumentumfilmekből is.

Emléknap: filmek, kiállítás és konferencia

A Szőts István-emléknapokon filmek, kiállítás és konferencia is megidézi a filmrendezőt, 106 perces válogatást láthat a közönség a művész néprajzi filmjeiből, valamint vetítik Péterffy András A leghosszabb film című, róla készült portréfilmjét. Az emléknapokat a rendező születésének 100. és az Emberek a havason című film bemutatásának 70. évfordulója alkalmából tartják Budapesten.

Záhonyi Ábel Márk esztéta, a konferencia szervezője elmondta, hogy a négy szekció változatos megközelítési lehetőségeket kínál: lesznek előadások az Emberek a havason társadalomtörténeti jelentőségéről, értelmezési lehetőségeiről vagy például arról, hogy műfajilag hogyan lehet megközelíteni a Szőts-életművet. A hallgatóság előadásokat hallhat az életmű „hitvilágáról”, politikai kontextusáról, a rendező néprajzi tevékenységéről.

Pintér Judit, az emléknapok szervezője kiemelte: a Szőts István-emlékév tavaly a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon indult el, az ott bemutatott Szőts-kiállítást a budapesti közönség is megtekintheti.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára emlékeztetett rá, hogy az alaptörvény elfogadásával az akadémia köztestületi státust kapott. Szerinte sokszínűség és egység jellemzi a megalakult szervezetet, amelynek feladata az „újraértékelés” is, „újragondolni, mit is jelent a magyar filmkultúra, milyen alapot jelent ez a filmkészítőknek”. A főtitkár szerint a filmklubban elhangzó beszélgetésekből akár kötet is születhet.

Forrás: MTI